Bajomi Lázár Endre (szerk.): A magyar Párizs (Budapest, 1978)
A szerző 1960-ban már publikált egy Párizs című kötetet, amely a Fény Városát a francia írók és festők műveinek tükrében mutatta be. Most arra vállalkozott, hogy ugyanezt a „tündérvárost”, ahogyan Wesselényi nevezte, és örökké forrongó szellemi krátert, amelyhez Ady „tűzcsóvás, felséges Örömmel” közeledett, a magyar széppróza mintegy száz darabján át ábrázolja, Szepsi Csombor idejétől napjainkig. „Igyekeztem ... a párizsi valóság minden oldalát bemutatni - írja a szerző -, a fényt és árnyékot egyaránt.” Valóban: a magyar irodalom jeles képviselőit megszólaltató, de ha az írás érdekessége úgy kívánja, a szinte ismeretleneket sem elhanyagoló sokszínű válogatás lenyűgözően változatos képet ad Párizsról, amelynek „pompáit” már Bethlen Miklós is „csudával” nézte.