Bajomi Lázár Endre (szerk.): A magyar Párizs (Budapest, 1978)

A szerző 1960-ban már publikált egy Párizs című kötetet, amely a Fény Városát a fran­cia írók és festők műveinek tükrében mu­tatta be. Most arra vállalkozott, hogy ugyanezt a „tündérvárost”, ahogyan Wes­selényi nevezte, és örökké forrongó szelle­mi krátert, amelyhez Ady „tűzcsóvás, felsé­ges Örömmel” közeledett, a magyar szép­próza mintegy száz darabján át ábrázolja, Szepsi Csombor idejétől napjainkig. „Igyekeztem ... a párizsi valóság minden oldalát bemutatni - írja a szerző -, a fényt és árnyékot egyaránt.” Valóban: a magyar irodalom jeles képviselőit megszólaltató, de ha az írás érdekessége úgy kívánja, a szinte ismeretleneket sem elhanyagoló sok­színű válogatás lenyűgözően változatos ké­pet ad Párizsról, amelynek „pompáit” már Bethlen Miklós is „csudával” nézte.

Next