Bándi Gyula (szerk.): Korlátozott fejlődés? Környezeti ártalmak (Budapest, 1987)
II. fejezet
Csepelnél, a Kvassay-zsilip alatt. A hullámokon szétterülő olaj nagy részét a szél a partra sodorta, oda, ahol a fővárosnak az utóbbi években telepített kútjai sorakoznak. Bár az Országos Vízügyi Hivatal közlése szerint a Dunába ömlött gázolaj nem veszélyeztette a lakosság és az ipari üzemek vízellátását, illetve a folyó élővilágát, csak emlékeztetőül hadd jegyezzük meg: egy liter olajszennyezés akár egy millió liter ivóvizet is ihatatlanná tehet. Mindenesetre az olaj egy része tovaúszott, s bizonyára még a Fekete-tengerbe is jutott belőle. Egyes források szerint az olajszennyezés eddigi védelmi költségei már elérték a több millió forintos nagyságrendet. (...) Sajnos föld alól, föld fölül sok száz, talán sok ezer lyukon, repedésen szivárog az olaj a Duna felé. A Vízgazdálkodási Intézet Magyarország vízminőségi helyzete 1980 című kiadványában olvasható, hogy a Duna rajkai szelvényében az ultraibolya spektrofotométerrel meghatározott olajtartalom nagysága 0,04—1,97 milligramm/literes értékek között változott, az átlagérték 0,32 milligramm/liter volt. Másképpen fogalmazva ez azt jelenti, hogy ilyen olajszennyezés esetén közepes, másodpercenként 2 ezer köbméter vízhozamnál óránként 2300 kilogramm, azaz naponta több mint 55 tonna olajat hoz a Duna Magyarországra. Ugyancsak sok toxikus anyag kerül hazai vizeinkbe külföldi és belföldi forrásból egyaránt. Erre utal a Hazafias Népfront Környezetvédelmi Bizottsága elnökének, V. Nagy Imre egyetemi tanárnak nyilatkozata a HVG-Ъеп. 140