Barabás Tibor: Egy nép nevelői. Arcképek és tanulmányok - Élet és Tudomány kiskönyvtár 12. (Budapest, 1959)
József Attila
béri szenvedés befogadására s azoknak adjuk legszebb, leggyengédebb szavainkat, kiktől az élet oly sokat megtagadott A Mondd mit érlelhen Attila tíz esztendővel ezelőtt hirdette már a munkások, parasztok, hivatalnokok, inasgyerekek, cselédek és költők közös reményét. Az öt szegény szól dühödt indulata a nagybirtokos urak földjét fenyegette, a Munkások ban a szocialista világ csillagára fordítja tekintetünket, s a vad, háborús, gyilkos ösztönök ellenében a Duna népeinek békés, munkás, szabad világát idézi. Múlt, jelen és jövő egyesülnek a jövendő ölén s a vértől ázott magyar táj fölött a béke és szabadság, a szocializmus csillaga ragyog. A DUNÁNÁL L A rakodőpant alsó kövén ültem, néztem, hogy úsaik el a ddmnyehéj. Alig hallottam, somsamba merültem', hogy fecseg a felszín, hallgat a mély. Miiotlha szívemből folyt volna tova, zavaros, bölcs és nagy volt a Duna. Mimt az izmok, ha dolgozik az ember, reszel, kalapál, vályogot vet, ás, úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el mindéin hullám és minden mozdulás. S miint édesanyám, .rángatott, mesélt s mosta a város minden szennyesét. És elkezdett az eső csepemészmi, de mintha mindegy volma, el is állt. És mégis, mint aki barlangból nézi a hosszú esőt — néztem a határt: egykedvű, örök eső módira hullt, szüntelenül, mi tarka volt, a múlt. 223