Barabás Tibor: Egy nép nevelői. Arcképek és tanulmányok - Élet és Tudomány kiskönyvtár 12. (Budapest, 1959)
József Attila
JÓZSEF ATTILA A MAMA Az a Gát utcai ház, ahonnan József Attila útnak indult, az új magyar költészet jelképe lett. A „bűnös, talaj tálán, nyelvünket megrontó, eszményeinket a durva anyagiasság színvonalára süllyesztő” Budapest olyan költőt adott irodalmunknak, aki nyelvünk új gazdagodását s a modem eszmék izzó hevületét ajándékozta nemzedékünknek. Sokszor láttam őt, amint a Japán-kávéház kopott pamLagjára, épp saját karikatúrája alá telepedett. Most újra látom. Akkoriban bajuszt növesztett és csontos, lelkes arca Petőfiéhez hasonlított. Töltőtollat s papírt vett elő, feketekávéja ott gőzölgött már, de ő kissé féloldalt hajtott fejjel elgondolkozott, komoly, szép, barna szemét valami lényeges, de nem látható dologra függesztette. A világ és a lélek ellentmondó szólamai között önmagát, igazi lényét kereste. A kusza, zagyva hangokból, az élmények törmelékei alól, a világ zajából, minduntalan csak egy szegény ferencvárosi kisgyerek sírását vélte hallani. Az apa, József Áron, a szappanfőző ezermester, a mutatványos életre vágyó, kalandoslelkű szocialista, korán eltűnt Attila életéből. A családi legenda szerint átevezett . az Óceánon. A mama mosni járt a nagyságákhoz. Jolán, 204