Barabás Tibor: Egy nép nevelői. Arcképek és tanulmányok - Élet és Tudomány kiskönyvtár 12. (Budapest, 1959)
József Attila
Bármilyen legyen is szülőföldünk, eldönti életünket. Hová első, gyermekkori emlékeink kapcsolódnak, ott a hazánk. Nekem is nyomorúságos volt a gyermekkorom s ott fagyoskodtam a Hunyadi-téri csarnok kapui előtt, hogy szalmás, ragacsos kenyeret vihessek haza anyámnak és vallom, hogy az élet hajnala még a nyomorúságban is tele van édes emlékekkel. Szívünk örök nosztalgiával a gyermekkort sírja vissza. József Attila a Gát utca környékét, a Ferencvárost vallotta hazájának. A város peremén, az Elégia, a Külvárosi éj tanúskodik erről. Idézzünk néhány sort az Elégiából: Mint ókncs ég alatt lecsapódva, telten, füst száll a szomorú táj felett, úgy leng a lelkem, alacsonyan. Leng, nem suhan. Te kemény lélek, te lágy képzelet! A valóság nehéz nyomait követve önnönimagadra, eredetedre tekints alá itt! Itt, hol a máskor oly híg ég alatt szikárló tűzfalak magány a nyomor egykedvű csendje fenyegetően és esangve föloldja a tömény bánatot a tűnődök szivén s elkeveri milliókéval. Tudod-e, milyen öntudat kopár öröme húz-vonz, hogy e táj nem enged és miféle gazdag szenvedés taszít ide? Anyjához tér így az a gyermek, kit idegemben löknek, vernek. Igazán csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz. Magaddal is csak itt bírhatsz, óh lélek! Ez a hazám. 14 Egy nép nevelői ‘209