Barabás Tibor: Egy nép nevelői. Arcképek és tanulmányok - Élet és Tudomány kiskönyvtár 12. (Budapest, 1959)

József Attila

S a szövőgyárak ablakán kötagbe száll a holdsugár, a hold lágy fénye a fonál a bordás szövőszékeken s reggelig, míg a munka áll, a gépek mogorván szövik szövőnők omló álmait. A szegények iránt érzett szeretete sok-sok versében szinte kicsordul. Milyen gyengéd szív vigasztalja Altató­dalában a szegény gyermeket, a kis Balázst. Alszik a széken a kabát, szuninyadozik a szakadás, máma már nem Ihasad tovább — aludj el szépen, kis Balázs. „Az adott világ varázsainak mérnöke” ilyen gyen­géden szerette osztályát és ez az érzése közelebb vitte őt a művészet magas csúcsaihoz, mint tudatos kísérlete­zése. Nagy, esztétikai feladat lenne részletesen elemezni azt a mérhetetlen távolságot, mely a Város peremén cí­mű versét a Medáliáktól elválasztja. Racionalizmus és irracionalizmus végletei között alkotott József Attila, hogy „megszerkessze a harmóniát”. IFJÚSÁG „1919 karácsonyán meghalt az anyám... Egy tava­szon és nyáron át az Atlantica Tengerhajózási Rt. Vihar, Török és Tatár nevű vontatógőzösein szolgáltam. Ekkor vizsgáztam magánúton a polgári negyedik osztályából. Ezután gyámom és dr. Giesswein Sándor Nyergesújfa­lura küldtek a szaléziánusokhoz. Itt csak két hetet töl­töttem, hiszen görögkeleti vagyok és nem katolikus. Innen Makóra kerültem a Demke-intemátusba, ahol rö­videsen ingyenes helyet kaptam... A gimnázium VI. osztályát színjelesen végeztem, jóllehet, pubertáskori zavarok miatt több ízben öngyilkosságot kíséreltem meg, 14* 211

Next