Barabás Tibor: Egy nép nevelői. Arcképek és tanulmányok - Élet és Tudomány kiskönyvtár 12. (Budapest, 1959)

József Attila

1922-ben írta e sorokat Juhász Gyula. Az ország ak­kor visszhangzott a tájvédelem jelszavától. Ezért e be­fejezés: „Nem ismerek bölcsebb és igazabb fajvédelmet, mint a valódi tehetség, az ígéretes fiatalság megbecsülé­sét, pártolását, okos és szerető felemelését. Emberek, magyarok, íme a költő, aki indul magasba és mélybe: József Attila, szeressétek és fogjátok pártját néki! Ennek az országnak к these, kultúrája és ennek a kultúrának reménységei közül' való ez a József Attila, akit nem én, de a múzsa avatott pappá a szépség és igazság magyar templomában.” Valljuk be, hogy ez időben „a szépség és igazság magyar temploma” nem mindenben volt méltó Juhász Gyula hasonlatára. A társadalmi, politikai helyzet a kon­zervatív törekvéseknek nyújtotta a pálmát. Irodalmi életünk az egyéni és csoportérdekek áldozata lett, a bí­rálat barátok egymásról írott dicshimnuszává süllyedt. Hivatalos, állami irodalompártolásról nálunk szó sem le­hetett. De ez ellen — akkor jó okkal — maga József Attila tiltakozott a legélesebben. Az idősebb költők, aki­ken József Attila dolga múlott, nem tudtak önzetlenül lelkesedni az ifjú tehetségekért, mint a derék és tiszta Juhász Gyula. Babits Mihály s így a Nyugat is, a kez­det után József Attila ellen fordult. Ebben bizonnyal része volt Attilk hetykeségének is, de a főok mégis vi­lágnézete. Babits Mihály bármily nagy költő volt. ellen­séges érzéssel viseltetett a forradalmár költő típusával szemben. Ez különben már ama tanulmányából is kitű­nik, amelyben Petőfivel és Arannyal foglalkozott. Igaz, József Attila sem maradt adósa. Ma már nehéz volna az igazsághoz híven megállapítani, hogy ki kezdte az áldatlan harcot, József Attila-e, keserű, epés táma­dásaival, melyekben Babitstól még a költői tehetséget is megtagadta, vagy Babits Mihály-e, tervszerű mellőzésé­vel. József Attila mindenesetre méltatlanul mellőzött-213

Next