Barabás Tibor: Egy nép nevelői. Arcképek és tanulmányok - Élet és Tudomány kiskönyvtár 12. (Budapest, 1959)
József Attila
JÓZSEF ATTILA SZOCIALIZMUSA József Attilát — úgy gondolom — nem egyedül a származása s még csak nem is a költőnyomorúság tette szocialistává. Erősen vonzódott a tudományokhoz. Elvi dolgokban, a tudományban is csak azt fogadta el, amit igaznak és ésszerűnek tartott s miként költészetében szüntelenül a valóság megragadására vágyott, úgy világnézete is a jelen és eljövendő valóság felismerésén nyugodott. Noha a szegénység s az árvaság sok csapást mért rá, József Attilában ez sohasem tudta felkelteni a boszszúra vágyó forradalmiságot. ö azért volt szocialista, mert: „Célunk az a társadalmi és állami életforma, melyben a szép szó, a meggyőzés, az emberi érdekek kölcsönös elismerése, megvitatása, az egymásra utaltság eszmélete érvényesül. Fellépésünkkel, írásainkkal, gondolatainkkal, értelmességre hivatkozó hitünkkel az emberi egység igényét próbáljuk ismét életre hívni, a réginél fejlettebb egységre tartó haladottabb igényt, a modern, maga-magát fegyelmező, rendbefoglaló szabadságot.” Azt jelentette hát számára a szocializmus, amit művészete. Az előbbiben a társadalom, az utóbbiban a szemlélet egységét kereste. Művészetbölcseleti alapfogalmak című tanulmányában írta: ,,A művészet nem más, mint a nem szemléleti végső világegész helyébe való teremtése egy végső szemléleti egésznek.” Azt az álláspontot képviselte, hogy e végső szemléleti egész elérésére a polgári művészet már képtelen. „Ami ma polgári művészet, már nem művészet.” A tudományos szocializmus című tanulmánya okos, módszeres összefoglalás s ebben ugyanaz az igazságra és egységre törő szellem nyilatkozik meg, mint költészetében. Tanulmánya valóban, új gondolatot nem tartalmaz, de magatartása oly humánus kommunista, példái anynyira életünkhöz, korunkhoz tapadók, hogy műve szép példája a nem szajkózott, eleven világnézetnek. Sokakban túlzottan leegyszerűsítve vált népszerűvé a dia-215