Barabás Tibor: Egy nép nevelői. Arcképek és tanulmányok - Élet és Tudomány kiskönyvtár 12. (Budapest, 1959)
József Attila
Majd megöregszel című versében visszautasító szerelme elé idézi az öregség magányát s a késői megbánást. A Flóra-versek is a teljesülhetetlen szerelem költeményei. A HÉT TORONYBAN József Attila utolsó éveiben eltávolodott a világ, a társadalom, a nyomorúság problémáitól s a saját vérző, árva, bűntudattal megvert lelke felé fordult. Ügy érezte, hogy képtelen elviselni ezt a vad, „csupa-csősz” világot, képtelen a munkára, a siker elérésére, a boldogságra. József Jolán mondotta, hogy az a napló, amelyben József Attila álmait és álmaihoz fűzött asszociációit analízise számára följegyezte, telve van bűntudattal, félelemmel, rémülettel és minden sora a mama után kiált. Egész analízise mintha csak prózai formája lenne a Kései siraíónak: Tőlem elvetted, kukacoknak adtad édes emlőd s magad. Vigasztaltad fiad és pirongattad s lám, csaláírd, hazug volt kedves szavad. Levesem hűtötted, fújtad, kavartad, mondtad: Egyél, nekem nősz nagyra, szentem! Most zsíros nyiríkot kóstol üres ajkad — félrevezettél engem. Világosodik lassacskán az elmém, a legenda oda. A gyermek, aki csügg anyja szerelmén észreveszi, hogy milyen ostoba. Kit anya szült, az mind csalódik végül, vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni. Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül, ebbe fog belehalni. Orvosai nemsokára észreveszik, hogy itt már nem neurózisról van szó és József Attila szanatóriumba kerül. Hosszas kezelés után a szanatóriumból azzal bocsátják el a költőt, hogy nem önveszélyes többé. Orvosai azt 219