Barabás Tibor: Egy nép nevelői. Arcképek és tanulmányok - Élet és Tudomány kiskönyvtár 12. (Budapest, 1959)
József Attila
Közeleg az ő igazi elégtétele. József Attila nevétől visszhangos az ország. Egyre növekvő hatása, művészi egyéniségének intenzitásán túl, a társadalmi haladás, a dolgozó magyar nép ügyével való összeforrottságából táplálkozik. József Attila egyenes folytatója annak az irodalomtörténeti, sőt bátran mondhatjuk történelmi iránynak, melyet eddig főként Petőfi és Ady neve jelölt. Költészete annak a szakadatlan esztétikai erőfeszítésnek próbatétje, amely a magyarság legelnyomottabb korszakában sem akart szakítani az elnyomottak ügyével s meszszehangzó kívánságok megszólaltatója lett. József Attila költészete ostorozó indulattal támad a szipolyozókra, az elnyomókra;, az ügyészékre és zsoldosokra, a bértollnokokra, a világ valamennyi önkényuralmára s szívébe zárja az egész magyar világot, a szegények és szabadulni vágyók világát. A két világháború közötti magyar élet a közélettől elvonuló költőnek adta a díjat és a pálmát, a formakultusz áldozópapjainak, akik megrettenve a forradalmi feladatoktól, okos számvetéssel egyezkedni tudtak. József Attila nem tartozott ezek közé. Már szegedi egyetemi hallgató korában Nincsen apám kezdetű verse miatt összeütközik az egyetemi hatósággal és Horger Antal tanár közli vele, hogy „ilyen” költő, míg ő tanít, nem kaphat diplomát. Születésnapomra című verse erre felelet: Ha örül Horger Antal úr, hogy költőnk mám nyelvtant tanul, sekély e kéj — Én egész népemet fogom mem középiskolás fokon tanítani! 221