Bartha Gábor - Fekete Nagy Antal: Parasztháború 1514-ben (Budapest, 1973)
VII. fejezet. Mérleg
tartották ezt szükségesnek. Biztosak voltak saját hatalmukban, szövetségeseik bizonytalan támogatásában. Megnyílt az út a mohácsi csatamező felé.” Az e könyvben elmondottak alapján ezen a hagyományos képen változtatásokat érzünk szükségesnek. A parasztság lefegyverzése, mint láttuk, nem történt meg, sőt nem következett be lényegesebb fordulat annak társadalmi és anyagi helyzetében sem. 1514 drámája keserű emlék maradt, tanúnk az a néhány legenda, amelyet Szerémi, Verancsics, illetve forrásaik költöttek köréje. (Az új törvényeket a királyhoz szentesítésre vivő urak csodálatos halála és Szapolyai János bűnhődése; Dózsa feje Szegeden; a ferencesek között elterjedt hiedelem Máriának György vezér halálakor való megjelenéséről; s végül a nép zarándoklása a temesvári vesztőhelyre.) De a paraszti katonák honvédelmi célú felhasználásának szokásán ez nem változtatott. Ha van közvetlen kapcsolat a parasztháború és 1526 között, akkor az egyrészt abban áll, hogy az uralkodó osztály még a nagy ijedelem kínálta lehetőséget sem volt képes kihasználni a pártok közötti béke és a kormányzat tekintélyének helyreállítására; másrészt pedig abban, hogy a felkelés és a bosszúhadjárat fölért egy nagyszabású török betörés pusztításával. Tévedés ne essék: a felkelő parasztok nem hibáztathatok ezért! Hisz éppen ők akarták az országot a pogány ellen megvédeni! A keresztes háború nem a résztvevők felelőtlenségét tükrözi, hanem azt, hogy a magyar társadalom életében e korban zavarok mutatkoztak. 1514 nem volt forradalom a szónak abban az értelmében, amelyik egy idejétmúlt társadalmi rendet erőszakkal újjal fölcserélő történelmi mozgást jelent; hanem tünete volt annak, hogy egy adott struktúrán, társadalmi alakzaton belül bizonyos átrendeződés folyt ami megviselte az egész szerkezetet. A feudális magyar állam valószínűleg semmivel sem volt életképtelenebb, mint cseh vagy lengyel szomszédja, s hogy a határain belül lassan lezajló társadalmi átrendeződés (a központosítási kísérlet kudarca, úri hatalomátvétel, a köznemesi rend önálló politikai fellépése, a nemesi ellentámadás és a mezővárosok gazdasági előretörése) közepette ilyen drámai módon tette köztudottá saját gyengeségét, azt csak a törvényszerű folyamatok és a történeti véletlenek különös egybekapcsolódásának köszönhette. E gyengeség] periódusnak a felkelés nem tudott véget vetni. Abba pedig Magyarországnak egyáltalában nem volt módja beleszólni, hogy Európa ne változatlan közönnyel figyelje a „kereszténység védőbástyájának” vergődését. A pápa 1515-ben ugyan újra meghirdette a szent hadjáratot, de ezúttal már nem volt olyan embere, aki Bakócz nem-szeretem szerepére vállalkozott volna. A kontinens államai egymásra ügyeltek, s közben a török átrendezte a világot - a Kaukázustól a Perzsa-öbölig, a Kaspi-tengertől a Líbiai-sivatagig. 1514 nyarán I. Szelim Perzsia ellen vonult, s az augusztus 23-i csaldirini csatában a török tüzérség eldöntötte az iráni birodalom sorsát. Még ez évben Örményország, Kurdisztán és Mezopotámia északi része hódolt be a török fegyverek előtt. 1516-17-ben az egyiptomi szultán seregeit söpörték el a török ágyúk, s a mohamedánok szent helyeinek elfoglalása biztosította Szelimnek a kalifa címét is. 295