Bartha Gábor - Fekete Nagy Antal: Parasztháború 1514-ben (Budapest, 1973)
I. fejezet. A keresztes hadjárat
fenyegette legközvetlenebbül a török támadás. Még a természet is a prédikátorok segítségére sietett: június 3-án hatalmas üstökös tűnt fel az égbolton, s rémületbe ejtette az egyszerű embereket. Az összefogás gondolata még a felmerülő nézeteltéréseket, vitákat is elsimította. A titeli prépost elfogatott egy Almási nevezetű embert, aki szállítmányával elkerülte a prépost vámhelyeit, de mikor megtudta, hogy az a szervezkedő keresztes táborba szállít élelmet, azonnal elrendelte szabadon bocsátását. Az előkészületek még javában folytak, amikor július legelején a török sereg elérte Nándorfehérvárt, s 70 ezer emberével megkezdte az ostromot. Hunyadi serege kívül rekedt, a keresztes had nagyobb mérvű gyülekezése pedig még meg sem kezdődött. Kapisztrán - aki belátta, hogy hibát követett el, amikor haladékot adott a jelentkezőknek - most Hunyadi tekintélyét is segítségül híva, sürgette a had felállítását. De így is csak a szűkebb környék kereszteseit tudta bevárni. Seregébe tódult a nép: parasztok, diákok, mesteremberek, akik fegyverként csak kaszát, kapát, dorongot hoztak magukkal. A sereg nagyságát egyes korabeli források 60 ezer főre becsülik, a valóságban 25-30 ezer ember gyűlt össze, ami akkor még mindig óriási létszámnak számított. A kereszteseknek jelentős szerepük volt Nándorfehérvár megvédésében, az ostromzár áttörésében; majd váratlan kitörésük indította el Hunyadi döntő, július 22-i támadását. A siker ellenére az 1456-i keresztes háború több baljóslatú tanulsággal szolgálhatott a törökellenes háborúk további menete szempontjából: közülük legfontosabb az európai hatalmak fokozódó közönye. Hiába szólt a bulla az európai népek jelentős részéhez, hiába terjedt ki Carvajal megbízatása Magyarországon kívül a német birodalomra is, az ott összegyűlt keresztes had csak novemberre ért el Nándorfehérvár környékére. Az 1456-1 keresztes hadjárat magyar üggyé szűkült. De figyelmet érdemel a hadjáratban részt vevők összetétele is. A harcot a Hunyadirokonság seregei, egy földesúri bandérium (Kórógyi Jánosé) és a parasztkeresztesek együtt vívták meg. A győzelem elképzelhetetlen lett volna akár Hunyadi hadvezéri tehetsége, akár rendes katonaság és tömegek jelenléte, ill. együttműködése nélkül. Bár Konstantinápoly eleste az uralkodó osztály világosabban látó tagjait rá kellett hogy döbbentse a déli határainkat fenyegető veszély nagyságára, az ország nemességén belül is lejátszódott ugyanaz az érzelmi és cselekvési differenciálódás, amely Európa egészének magatartását jellemezte: a nem közvetlenül veszélyeztetett területek feudális birtokosai közönnyel viseltettek a hadjárat sorsa iránt. A megosztottság érvényesült a népi erők esetében is, ha nem is ugyanolyan indítékból. A parasztság gazdasági tevékenysége nem tette lehetővé, hogy állandóan fegyverben álljon, ugyanez a tényező helyhez is kötötte őket, így, amikor elérkezett a cselekvés órája, csak a közvetlen környék felkelői érkezhettek időben. A toborzás sikerét ugyanakkor meghatározóan befolyásolta az a tény, hogy egybeesett a déli határaink ellen indított addigi leghatalmasabb török rohammal. A keresztes hadjáratok eredeti általános céljától eltérően az 1456-i hadjárat nem támadó, hanem védekező feladatot töltött be. 14