Bassa Endréné (szerk.): Művelődés a szabadegyetemen (Budapest, 1981)
Részletek a díjnyertes dolgozatokból
Eleinte csak az előadások negyedét tudtam felfogni a témában való járatlanság miatt, a szakkifejezések, idegen szavak és a számomra még tartalom nélküli fogalmak megértése hiján. Szorgalmasan Írtam ezeket, s utána néztem, utána olvastam - ami megkönnyítette és megkönnyíti a tanulást. Egyre jobban tudtam figyelni, egyre többet tudtam megérteni, s közben jegyzetelni is megtanultam, aminek a munkámmal kapcsolatos tanfolyamon már hasznát is vettem. Emlékszem, nagyon nagy kisebbségi érzésem volt, de a tudás önbizalmat ad, ezért már magabiztosabban járok az emberek között. Szükségem van a tudás szabadságára. /Már tudom, hogy ez motivál minden hallgatót, aki a szabadegyetem előadásain rendszeresen részt vesz./ Szükségem van a tudásra, hogy általa újrafogalmazzak és átfogalmazzak, ha erre képes vagyok. Önbizalmat nyertem azáltal is, hogy láttam, középkorú, idősebb, sőt egészen idős hallgatók is vannak, és nekik is érdemes még tanulniuk. .Megláttam, hogy nemcsak én, hanem nagyon sok fiatal érdeklődik széleskörűen. Először az előadásokért látogattam a szabadegyetemet, de most már a témákon kívül az előadó személye is befolyásol a választásban. Örülök, hogy elmondhatom jelentősebb élményeimet, találkozásaimat velük, a tudomány s a tudás ismeretterjesztőivel. 126