Bassa Endréné (szerk.): Művelődés a szabadegyetemen (Budapest, 1981)
Bevezető. Tájékoztatás a TIT budapesti József Attila Szabadegyeteméről, a jubileumi pályázat céljáról, eredményérőlés az ebből adódó következtetésekről
- létszámkerettől, felvételi vizsgától, tantárgyi kötöttségektől, iskolai vagy vállalati beleegyezéstől és egyéb feltételektől függetlenül szervezik állandó hallgatóságát és az alkalmi érdeklődőket ;- előadássorozatai, speciális kollégiumai, tanfolyamai arra hivatottak, hogy kiegészítsék a középfokú és a felsőoktatást, bizonyos témakörökben képezzék, illetőleg gyakorlati ismeretekhez juttassák a hallgatókat;- a szabadegyetemnek tudósokból, szaktekintélyekből álló előadói gárdája a programban szereplő tudományos, társadalompolitikai és ideológiai kérdéseket szakszerűen és közérthetően tárgyalja úgy, hogy az sokoldalúan szolgálja az önművelődés iránti igények kielégítését: önképzésre, felnőtt módon tanulásra, rendszeres ismeretszerzésre ösztönöz. A József Attila Szabadegyetem- 1954 óta működik a fővárosban. Évente mintegy ötezer előadást tart, kb. 15-18 ezer állandó és 7-8 ezer alkalmi érdeklődő számára; ~ vonzáskörébe az agglomeráció is beletartozik, hatása a vidékre is kisugárzik;- tevékenységével lexikonok, enciklopédiák, a felsőoktatásról, a felnőttképzésről, a pályaválasztásról szóló kiadványok is foglalkoznak. Az iskolán kivüli művelődés terén elért eredményeit külföldön is számon tartják; о