Báti László - Kristó-Nagy István (szerk.): Az angol irodalom a huszadik században. II. kötet (Budapest, 1970)
Ferenczi László: Stephen Spender
tészetét, mint József Attila. Egy költővel, egy íróval persze nem jellemezhető egy másik, különösen akkor nem, ha más irodalomhoz, más hagyományhoz tartozik - sajátos, csakis általa betöltött szerepének körülírásához azonban hozzásegít-Spender a költői tehetség megkülönböztető' vonásának az emlékezés minőségét tartja. Az emlékezés előtérbe állításában nincs semmi meglepő: Gorkij szerint „az alkotás nem egyéb, mint a memória egy bizonyos feszültségi fokon végbemenő munkája”. Spender szinte gorkiji módon fejteget: „Semmi olyat sem képzelhetünk el, amit már ne ismernénk. S az a képességünk, hogy elképzeljünk valamit, azzal a képességünkkel azonos, hogy emlékezzünk arra, amit már tapasztaltunk egyszer, és alkalmazzuk azt különböző helyzetekben”. Saját emlékezetét mint „hiányosat” és mint „öncentrikusat” jellemzi. „Hiányzik az önbizalmam, hogy önmagámon kívüli szituációkat teremtsek.” A kérdés csupán az, hogy fenntartás nélkül elfogadhatjuk-e Spender önjellemzését? A harmincas években írt versei, amikor még hitt a költészet politikai-társadalmi hatalmában, nem voltak öncentrikusak. A Still Centre előszavában megmagyarázza, hogy spanyol versei azért nem heroikusak, mert csupán közvetlen tapasztalatait írta meg bennük. A spanyol versek, mint pl. a Két hadsereg, nem heroikusak? Inkább azt mondhatnók, hogy nem patetikusak. De semmiképpen sem öncentrikusak, és abban az időben nem jelentett számára problémát az a sokat emlegetett kérdés, hogy a külső világ eseményeit személyes élményévé asszimilálja. A World within Worldben hangsúlyozza, hogy a hitleri Németországban lezajlott egy-egy esemény legintimebb magánügyévé vált. (Ezt igazolja egyébként a Trial of a Judge - Egy bíró pere - című, az antifasizmus pszichológiai-morális problémáival foglalkozó verses drámája is.) Az öncentrikus memória már csak a kiábrándult Spender problémája; akkoriban legfeljebb csak annyiban érdekelhette, hogy Audentől elkülönítse magát. 138