Béládi Miklós - Bodnár György (szerk.): A magyar irodalom története 1905-től napjainkig (Budapest, 1967)
Irodalmunk a századelőtől a forradalmak koráig (1905-1919)
A szocialista irodalom kezdetei 253 irodalomban kialakult a proletariátussal szolidáris, annak megmozdulásait üdvözlő lírai állásfoglalás, elsősorban a forradalmi demokrata Ady Endre költészetében. Ady fellépése meghatározó lendületet adott a szocialista magyar irodalom kifejlődésének: a forradalmi szocialista irodalmat kimunkáló nemzedék 1919-ben s ezt követően az ő indítását folytatta tovább. Csizmadia Sándor, Gyagyovszky Emil és más költők megénekelték ugyan a proletariátus erejét, és olykor az osztályharc szükségszerűségét is, de mindennek a magyar történelmi fejlődéssel való szerves összekapcsolása Ady Endre költészetében valósult meg. Ő emelte be a proletariátust a magyar köztudatban a nemzetbe; költészetében a Magyarország demokratikus átalakításáért folyó forradalmi harc vezető erejévé nőnek „vérei”, a magyar proletárok. Fellépése forradalmasító hatását a korabeli munkásirodalmon belül is lemérhetjük (elsősorban Kassák Lajos és a Ma költőinek kezdeményezésében), s József Attila sem Csizmadia Sándorhoz, hanem Ady Endre költészetéhez kapcsolódik később. A Nyugat körüli modern polgári irodalom és a munkásmozgalom, valamint a munkásirodalom között állandó eszmei érintkezés alakult ki a század első évtizedeiben. Első szervezettebb kapcsolatuk a Népszava Révész Béla szerkesztésében indított heti irodalmi melléklete, az Olvasótár volt (1907— 1908). A másik közelítő alkalom az 1912. május 23-i „vérvörös csütörtök” volt, amely a szocialista sajtón és irodalmon túlmenően széles visszhangot kapott a polgári irodalomban is (Ady Endre: Rengj csak, Föld, Rohanunk a forradalomba, Babits Mihály: Május huszonhárom Rákospalotán; Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső, Gábor Andor, Bródy Sándor, Biró Lajos és mások örökítették meg e nap lázas hangulatát). Még szorosabb lett érintkezésük az 1914—18-as világháború közepe táján, a háborúellenes irodalmi mozgalom keretében. Ennek jellemzője, hogy Ady Endre mögé ekkorra már a modern polgári irodalom egész sor jelentős képviselője zárkózik fel a forradalmi változás igényét hangoztatva, és erőteljesen antimilitarista hangú, s formaművészetében is jelentős színvonalat képviselő munkásirodalom (a Ma írógárdája) csatlakozhatik a haladó irodalom élvonalához. A modern polgári irodalom és a legjobb képviselőiben szintén magas formakultúrát képviselő szocialista irodalom találkozása a proletárforradalom küszöbén nagymértékben meggyorsította egész haladó irodalmunk szocialistává fejlődésének megindulását 1919-ben. 1919 viharos napjaiban alakul, majd itthon és az emigrációban kiszélesül a forradalmi szocialista irodalom, amely születése pillanatától a szocialista irodalom legfontosabb irányzata lesz és — élén József Attilával — a két háború közötti korszak magyar irodalmának is egyik főága; s később, a felszabadulás utáni irodalmi fejlődés motorjává, alaptendenciáját meghatározó középponti irányzatává válik. A századunk elején kibontakozó szocialista költészet nem tudja végigkövetni a korszerűvé válás útját, s ezért nem torkollik bele a forradalmi szocialista irodalom áramába. Lemaradásának kettős oka van: nem igyekszik saját szocialista szellemű költészetébe olvasztani Ady és a Nyugat művészi forradalmának eredményeit — bár hatása érződik e költészet művelőinek egyik-másik alkotásán —, s másrészt e költők legtöbbje magának a munkásmozgalomnak forradalmivá érlelődő útját sem képes végigjárni. Történelmi szerepe mégis jelentékeny: századunk első évtizedében tükrözte