Béládi Miklós - Bodnár György (szerk.): A magyar irodalom története 1905-től napjainkig (Budapest, 1967)
Irodalomunk a két világháború között (1919-1945)
318 A korszak irodalomszemlélete foglaló tanulmányaiban is azon munkálkodik, hogy a tegnap értékeit beilleszsze a mű alkotásai közé (Líra és értelem, 1958). Éppen ezért irodalomtudományi munkásságának természetes központja a Tóth Árpád-monográfia (1955). Mint kritikáiban a nyugatos szellem, fő művében a szocialista irodalomszemlélet igazságának evidenciája a meggyőzés fő eszköze. A Nyugat fő kritikai elveit követte — erősebb társadalmi érdeklődéssel — Németh Andor (1891—1953) is. A budapesti egyetem bölcsészkarára járt, s 1914-ben Párizsban akarta folytatni tanulmányait. A háború kitörésekor internálták, s a „Fekete Kolostor” lakója lett. A Tanácsköztársaság idején a bécsi magyar követség sajtóattaséja. 1919-től 1926-ig emigrációban, Bécsben élt. 1926-ban tért haza, s az Újság, majd a Szép Szó állandó munkatársa lett. 1938-tól 1947-ig Franciaországban élt, hazatérése után a Csillag főszerkesztője lett. Németh Andor sajátos egyéniség volt: a „Fekete Kolostor”-ban töltött évek megtörték, fáradttá tették, s hosszú évekig alig írt. Életművében finom érzésű, lényegre tapintó kritikák és gyenge újságcikkek, pénzért írt történelmi életrajzregények és ízes miniatűrök váltják egymást. Kritikusi pályáját a bécsi emigrációban kezdte, a Diogenesben és más bécsi emigráns lapokban írt bírálataival. Annak a polgári humanista körnek volt a kritikusa s legfőbb irodalomértője, amely a Nyugat körétől balra állt. A költői egyéniség szuverenitását s a pártokon felül álló haladó művészet jogát hirdette. Az alkotás lélektani mozzanataira különösen fogékony volt. Érzékeny füllel figyelt fel minden irodalmi értékre, finomságra, árnyalatra. A társadalmi érzékenységű, de nem túl hangos, művelt, csiszolt irodalom híve volt. Mindvégig fenntartással élt a népi írókkal szemben, bár értékeiket elismerte; viszont Babitstól és körétől éppen az választja el, hogy őket túlzottan elefántcsonttoronyba és önnön méltóságukba zárkózóknak tartja. Eszménye valamilyen „szerény, de önérzetes európaiság”. Kritikusi, irodalomtörténeti munkásságának legszebb összefoglalása József Attiláról írt könyve (1943). Németh Andor egyike volt azoknak, akik a legkorábban felfigyeltek József Attila költészetére, és meglátták nagyságát, költészetének újszerűségét. Cikkek sorában mutatja be és elemzi; könyve elragad finom elemzéseivel, pszichológiai érzékenységével, kitűnő környezetrajzával. A József Attila-i költészetnek egy oldalát: a finomat, a kecseset, a bájosát, a bánatosat értékeli igazán; forradalmi költészetét kevésbé szereti, hangosabb szavát igyekszik tompítani. Már teljesebb és átfogóbb képet ad a Csillagban folytatásokban megjelent József Attila és kora (1947—1949) című sorozatában, sok új adattal s szemponttal gazdagítva a költő pályájának rajzát. Érdekes, vitára késztető könyvet publikált Kafkáról (Kafka ou le mystére juif 1947). Életműve a haloldali liberális irodalomkritika egyik emlékezetes teljesítménye. A magyar szellemtörténész iskola Az első világháború után a polgári szellemű magyar irodalomtudomány legfrissebb, legkezdeményezőbb ága a szellemtörténeti irány volt. Hazai kezdetét Szekfű Gyula Három nemzedékének megjelenése (1920), a Minerva