Béládi Miklós - Bodnár György (szerk.): A magyar irodalom története 1905-től napjainkig (Budapest, 1967)
Irodalomunk a két világháború között (1919-1945)
József Attila 467 De gyöngéden megrajzolja ennek a roppant erőnek az emberi arculatát is: „nyirkos, görbedő atyáim, édes, sovány leánykáim: a tömeg” — írja. Az Akácokhoz (1929) viszont magukra maradó, üldözött forradalmárok sorsát s a minden rátörő erővel szembeni emberi helytállást jelképezi. Ugyanerről szól közvetlen formában a Lebukott (1931) is. Bár értékes színvonaluk ellenére sem ezek a versek jelentik művészetének csúcsát, egyén és közösség viszonylatában, emberi én és világot formáló tett között azonban ezek teremtik meg a legközvetlenebb kapcsolatot, s ezek emelik világviszonylatban is a XX. század forradalmi szocialista költőinek legnagyobbjai közé. Ez a hang szólal meg számos más versében is, majd még évek múltával is (Szocialisták, Fagy, Külvárosi éj, A város peremén, Búza, A tőkések hasznáról, Vigasz, Munkások), s egész költészetének egyik sarkalatos pontját jelenti ez a korszak. Ebben a korszakban már gyakran jelennek meg József Attila soraiban a modern nagyváros, mindenekelőtt a külváros elemei: málló falú, nedves lakások és gyárak sivár világa, ahol „gép rugdal, lánc zúg, jajong ládák léce, lendkerék szíjjá esetten és nyalint”; zsúfolt munkásszállásoké, rossz levegőjű bányáké s az itt élő embereké, akiknek sorsát „nők, gyermekek, agitátorok” fogják össze, s akik majd megváltoztatják a világot. De beleolvasztja társadalmi lírájába József Attila a népköltészet mélyebb, ősibb rétegeinek elemeit is: a népdalok után balladák, regösénekek és Kalevala-beli átkok sejtelmes-titokzatos világához közeledik (Bánat, 1930, Regös ének, 1930, Aradat, 1931, A hetedik, 1932). S e harsány, harcos versek írása közben tűnődő szomorúsággal mintázza meg anyja munkában megtört alakját (Anyám, 1931). Van szeme az élet parányi rezdüléseinek játékos kedvű megfigyeléséhez (Vihar, 1930), s a csöndesebb, melegebb érzések iránti vágy is változatlanul tovább él benne (Beszél a tej, Bánat, 1930). Olyan finom mívű remekeket alkot már, mint a Füst (1930). A kiteljesedés korszaka A harmincas évek elején a világreakció ellentámadásba ment át: Németországban 1933-ban Hitler jutott uralomra, Magyarországon pedig már 1932-ben a szélsőjobboldali Gömbös Gyula lett a miniszterelnök. József Attilának ebben az időben személyileg külön is igen súlyos volt a helyzete. Kettejük keresete gyakran még a létminimum biztosítására sem volt elegendő, s megromlott a kapcsolata az illegális párttal is. Bár, eddigi tudomásunk szerint, nem zárták ki a Pártból, kapcsolata 1933 elejétől meglazult, (s talán egy átszervezés alkalmával) „lehagyták” a mozgalomból. A kapcsolat megszakadásának sokféle oka volt: egyik részről a költő konspirációs nemtörődömsége, idegállapota, nehezen kezelhető volta, a másik részről azonban a párt egész akkori politikájának baloldali hibákkal terhes vonala, tapasztalatlansága, szektás módszerei. De azért ezekben az években is a szocializmusért való aggodalom, a párttal, a tömegekkel való együttérzés jellemzi politikai magatartását, lírája pedig továbbra is kimondja a magyar nép s a munkásosztály legmélyebb vágyait, törekvéseit. 1934-ben kiadta Medvetánc című kötetét, mely korábbi verseinek váloga-30*