Benedek Marcel: Naplómat olvasom (Budapest, 1965)
Védő szárnyak alatt (1893-1930)
Másik kiránduló társaságunk: a Vágó-család. Jóska, a nagy közgazdász, valóságos lelki fürdő, optimizmusával és a tájak szépségét meg a gonddal összeválogatott elemózsia ízek egyformán élvező természetével. A felesége (Gerőné nővére) csúnya, o/kos kis asszony. Megmagyarázhatatlan érzésem vele szemben az, hogy természete alapjában keserű és rosszindulatú, de ezt valóságos hősiességgel győzi le magában, tűrhetetlenül igyekszik, hogy társasága kellemes legyen s ha kell, segítségére is legyen barátainak. Egyetlen leányuk, Márti, sokat van külföldön: azt hiszem, nem fér meg az anyjával. Mi születése óta ismerjük és szeretjük. Most éppen itthon van és együtt jár velünk. A Vágó-féle kirándulásokban végcél vagy közbeeső állomás gyanánt sűrűn szerepel Üröm, ahol több barátjuknak is van nyári házikója - köztük egykori főnökömnek, Gönczi Jenőnek is. Göncziek teljesen elhúzódtak a világtól, amióta két rajongásig szeretett leánykájukat elvesztették. Az asszonyban valami lelki zavarodottság is van azóta ... meg tudom érteni. Ilyen ürömi kiránduláson láttam először Márti társaságában felbukkanni egy fiatal - 22-23 éves - költőt, József Attilát. Ügy látszik, szerelem kezdődik a két gyerek közt. Attila furcsa, vékony, nagybajuszú fiú. Proletár-sarjadók; valami baj történt vele a szegedi egyetemen, nagy gyűlölettel beszél Horger Antalról, akit én csak mint jámbor, bogarászó nyelvészt ismerek. Attila szívesen mutatja meg frissen született versei kéziratát. Sokat ír, s a legjobb versei (már pedig mindenkit legjobb teljesítményei szerint kell megítélni) egészen elsőrendű poétára vallanak. Egyébiránt maga sem titkolja, hogy korunk legnagyobb költőjének tartja magát, vele egyenrangúnak csak Illyés Gyulát ismeri el. Viszont, ha egy-egy hirtelen született és azon melegében megmutatott versét habozó arccal fogadja az ember, tüstént eltépi. Ez történt egy dobogókői kiránduláson. Ebéd után Vágóné és Márti visszavonultak aludni a vendégfogadó különszobájába, a társaság többi tagja sétálgatott a hegygerincen, Attila egy padom ülve gyorsan rótta a sorokat. Két verssel készült el, mielőtt még a hölgyek felébredtek. Nekem mutatta meg. Észrevette, hogy nem vagyok elragadtatva.- Szóval: rosszak - mondta és már tépte és gyűrte a papirost. 447