Berend T. Iván: Válságos évtizedek. Közép- és Kelet-Európa a két világháború között (Budapest, 1982)
III. A harmincas évek: különleges gazdasági válság; társadalmi változások; politikai jobbra át; a válság művészete - a művészet válsága
A haláltudat, az univer- Vajda Lajos lecsapó fekete szárnyas rémei ugyanazt fejezték zális „katasztrofizmus” ki, amit a cseh Nezval már 1931-ben - a Styrsky és Toyen kiművészete állításához - fogalmazott meg: e művészet „egy annyira rossz, annyira elfogadhatatlan, ellentmondásait annyira kiélező társadalmi-gazdasági rend, egy olyan kor társadalmi rendjének felmutatása és egyben tagadása is, mely univerzális katasztrófa előtt áll.. . ”132 Az „univerzális katasztrófa” előérzete valóban a legkülönbözőbb formákban és módokon hatotta át a harmincas évtized közép- és kelet-európai művészetét. E kor művészeti áramlatainak ezt a vonulatát Lengyelországtól Magyarországig előszeretettel jellemzik a „katasztrofizmus” fogalmával. Bojtár Endre értelmezésében a román és szlovák szürrealizmus is leginkább ezzel a katasztrofizmussal mutat közösséget. A katasztrófa jelzésével azonban a szürrealizmus egyáltalán nem állt egyedül. Sőt, a készülő tragédia, a lázító társadalmi igazságtalanság ellen a művészek jelentős csoportjai a direkt-agitatív hangvételű, leleplező-felrázó, a modernizmus stilizáltsb gát és színforradalmát, a groteszk, elidegenítő sokkolás módszerét felhasználó í realizmushoz folyamodtak. A „katasztrofizmus”, ha nem is tekinthető más művésze ti irányzathoz hasonló, egységes formanyelvű izmusnak, mindenképpen létezel mint meghatározó tartalmi motívum, mint egyetemes mondanivaló. Amint az un verzális katasztrófa közeledése évről évre nyilvánvalóbbá vált, úgy alakult ki és ere södött fel a riadtság, sőt halálra ítéltség érzete. „De mi vár ránk? Mi vonul még el több véres hullámban Németország és mine nyájunk feje fölött?... mi mindent kell majd kiállnunk!”133 - kiált fel már 1931 v< gén Thomas Mann. A válságról tudósít ezeknek az éveknek közép- és kelet-európai költészete so esetben abban a formában, hogy mint Bojtár Endre fogalmazza, „lehetetlenné vá maga a költészet”. 1930 és 1938 között számos művész némult el, a bolgár N. Fu nadzsiev, a lengyel J. Przyboá, A. Wazyk és W. Broniewski. A katasztrófa hangja és hangulata terjed a megszólalókban. Az osztravai bányászcsaládból az avantgarde táborában indult V. Závada 1932-ben írott Május elseje című versében még változatlanul hangot kap, hogy „mint tiszta szobát szeretnénk berendezni a világot”, s miközben május elseje édesen illatozó virágjairól, virágport hordó csodatevő szeleiről beszél, váratlanul belehasít a szorongó felismerés: „De hirtelen a parkban a fű alatt, mintha valahol a közelben egy hulla lenne”. S mennyire hasonló József Attila gondolattársítása. Az 1937-ben Hatvány Bertalannak ajánlott, játékos-könnyed hangvétellel indított „Költőnk és Kora” című versében az esteledő tájba látja bele a vért és hullafoltokat: „Hadd most azt el, hadd most ezt el. / Nézd az esti fényt az esttel / mint oszol... Piros vérben áll a tarló / s ameddig a lanka nyúl, / kéken alvad. Sír az apró / gyenge gyep és lekonyúl. / Lágyan ülnek ki a boldog / halmokon a hullafoltok. / Alkonyúl.” Frantisek Halas a csehszlovák Dada-mozgalomból indulva 1930-ban A kakas a halált riasztja címmel ad ki kötetet, Öreg nők című, 1936-ban született programversében személytelen tárgyszerűséggel írja le az elmúlás és halál munkáját. Ez már a harmincas évek igazi generációja. Munkásságukat ez a szellem, ez a világ természetesen hatja át, mint például a csehszlovák V. Holan, a bolgár A. Balcsev, a lengyel C. Nilosz vagy a lengyelországi ukrán I. Antanics költészetében. 406