Berend T. Iván: Válságos évtizedek. Közép- és Kelet-Európa a két világháború között (Budapest, 1982)
III. A harmincas évek: különleges gazdasági válság; társadalmi változások; politikai jobbra át; a válság művészete - a művészet válsága
196. В. Brecht sajátos elidegenítési módszerével nézőjét is bevonni a társadalmi gondolkodásba. Az általa mutatott világ nem valamiféle megálmodott világ ideálja, hanem a kényszerű helytállásból fakadó cselekedeteké. Az emberben és társadalomban rejlő kettősséget, a jóra és rosszra hajlás egyidejű lehetőségét színpadának gyakori kettős figurái -az Egy fő az egy fő tüköralakjai, vagy A szecsuáni Shen-Te, mint Ungvári Tamás is felhívja rá figyelmünket - erőteljesen juttatták kifejezésre. A zavaros és fájdalmas jelenben felmutatták a cselekvés és a jó lehetőségét, vagy ahogyan Brecht fogalmazta, hogy „nagy a csábítás a jóra”. Az epikus, elidegenítő, direkten politizáló brechti színház, ha nem is- minden teljesítményével érte el a legmagasabb csúcsot, új utakat taposott ki a színház megújításában, a közönség intellektuális-alkotói bekapcsolása és a társadalmi cselekvés forradalmi előmozdítása érdekében. A jócskán eltérő alkat ellenére hasonló nevelői szenvedély vezérelte a költő József Attilát is, aki élete utolsó születésnapjára írott önköszöntőjének utolsó soraiban is összeszorított fogakkal ismételte: „Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / tani- / tani!” 419