Berényi Andrásné: Nagy Rozália a nevem (Budapest, 1975)
herényi Andrásné neve bizonyára már nem ismeretlen a magfar olvasó számára. Az 1974-ben megjelent Emlékül ha gyom... című önéletrajzi kötetben már felfigyelhettünk eredeti hangjára, gazdagon áradó stílusára. Nagy nyelvi leleménnyel, az élőbeszéd természetességével, sok humorral és bölcsességgel fűszerezve mesélte el élete néhány eseményét. Vérbeli elbeszélő mutatkozott be a kötet lapjain. Ez tette számunkra kötelezővé, hogy megismerjük többi írását is, s így olvashattuk el az időközben elhunyt szerző hagyatékában hátrahagyott, egész életét felölelő önéletrajzi írását, amelynek legszebb részleteit most átnyújtjuk az olvasónak. A régi falusi életben úgy tartotta a hagyomány, hogy a rontógyógyító hatalommal rendelkező embernek halála előtt át kell adnia tudását. Nem vihették, nem vitték magukkal a sírba. Berényiné írásai is azért születtek, hogy általuk az utókor tapasztalata gazdagodjék.