Boros János - Rapcsányi László: Vendégségben őseinknél (Budapest, 1975)

Az álmok néha valóra válnak, ha évtize­dek múlva is. Ilyen volt a diákköri áb­rándozás a térkép fölött arról, hogy milyen jó lenne eljutni oda, ahol a régi magyarok jártak, az őshazába. A hely, a tér megnyílt előttünk, de az utazásra készülődve felvetődött, vajon a múltba, az időbe hogyan fogunk el­jutni? A témával ismerkedve, könyveket lapozgatva találtunk kalauzainkra, a tu­dósokra. A régi szerzők nyomán a mai­akra. Az írott útbaigazítások után az élő­szóbeliekre. Történészek, régészek, nyel­vészek, antropológusok, folkloristák, magyarok és szovjetek - oroszok, hantik, komik, baskírok, tatárok, ukránok -, finnek és más nemzetbeliek készséggel vezettek be tudományuk világába, mond­ták el kutatásaik eredményeit, fejtették ki előttünk nézeteiket. Az őstörténet tudományvilágában épp­úgy kalandoztunk hát, mint a tájakon, ahol eleink élhettek. Az Urálon innen és túl, az Irtis és az Ob mocsártengerében, a komi föld tajgarengetegében, a baskí­rok, a tatárok ligetes országában, a Volga mentén, a Donnál, a Kubánnál, a Kau­kázus árnyékában, az Azovi-tenger, a Meótisz homokos partján, az ukrán sztyeppén és a Kárpátok szelíd hegyei között. Régi nyomokat kerestünk, régi emlékeket véltünk felfedezni, barátsá­gos, velünk érző, rokonszenvező és ro­kon emberek között valóban vendégség­­p ben jártunk. Ősi tájak mai lakói és a Í régmúlt ötven tudósa segítségével - ven­dégségben őseinknél. Erről szól ez a szabálytalan útikönyv.

Next