Boros János - Rapcsányi László: Vendégségben őseinknél (Budapest, 1975)
Az álmok néha valóra válnak, ha évtizedek múlva is. Ilyen volt a diákköri ábrándozás a térkép fölött arról, hogy milyen jó lenne eljutni oda, ahol a régi magyarok jártak, az őshazába. A hely, a tér megnyílt előttünk, de az utazásra készülődve felvetődött, vajon a múltba, az időbe hogyan fogunk eljutni? A témával ismerkedve, könyveket lapozgatva találtunk kalauzainkra, a tudósokra. A régi szerzők nyomán a maiakra. Az írott útbaigazítások után az élőszóbeliekre. Történészek, régészek, nyelvészek, antropológusok, folkloristák, magyarok és szovjetek - oroszok, hantik, komik, baskírok, tatárok, ukránok -, finnek és más nemzetbeliek készséggel vezettek be tudományuk világába, mondták el kutatásaik eredményeit, fejtették ki előttünk nézeteiket. Az őstörténet tudományvilágában éppúgy kalandoztunk hát, mint a tájakon, ahol eleink élhettek. Az Urálon innen és túl, az Irtis és az Ob mocsártengerében, a komi föld tajgarengetegében, a baskírok, a tatárok ligetes országában, a Volga mentén, a Donnál, a Kubánnál, a Kaukázus árnyékában, az Azovi-tenger, a Meótisz homokos partján, az ukrán sztyeppén és a Kárpátok szelíd hegyei között. Régi nyomokat kerestünk, régi emlékeket véltünk felfedezni, barátságos, velünk érző, rokonszenvező és rokon emberek között valóban vendégségp ben jártunk. Ősi tájak mai lakói és a Í régmúlt ötven tudósa segítségével - vendégségben őseinknél. Erről szól ez a szabálytalan útikönyv.