Breuer János (szerk.): Kodály-mérleg, 1982. Tanulmányok (Budapest, 1982)
Vers és dallam
lesz érdektelen találkozni az »öreggel«. Bárhogy féltem tőle, mindig kíváncsi voltam epésen találó megjegyzéseire, amiken aztán elgondolkodhattam. Akárhogy volt, bár Kodály rovásai sokszor lesújtottak (mindig igaza volt), személyisége felvillanyozott. A küldetés érdekességét művészi kíváncsiságom is fokozta. Vajon melyik József Attila-verset választja ki megzenésítésre? Hátha olyat választ, amit már én is megzenésítettem? Hogy fogja megoldani? Ilyen [és] hasonló gondolatokkal mentem el a Zeneakadémiára. Kodály még tanított. Régi iskolás szorongásaim újra jelentkeztek a II. em. XV. tanterme előtt. Megvártam, míg kijönnek. Úgysem szabad kopogással zavarni a tanítást. Mikor beléptem, Kodály a nyitott szekrényében rakosgatott. A szekrény!... ismertem Kodály leveleinek és iratainak ezt a nagy temetőjét. Kodály sokszor levelezését felnyalábolva jött órára. Postáját ott bontotta fel a dobogón. Persze minden mozdulatát figyeltük. A borítékot lassan felvágta, de a leveleket nem vette ki egészen, hanem csak éppen kihúzta, és ferdén nézve valami keveset elolvasott belőlük, aztán visszadugta a borítékba. Közben figyelt ám! Mi rendszerint már »feleltünk« ekkor, azaz a cappella énekeltük hangvillával a kezünkben c-től c-ig az összes skálákat, vagy a zongoránál izzadtunk a számozott basszusokkal. Kodály postabontás közben is hallott mindent rettenetes fülével, és irgalmatlanul lecsapott a hamis hangra vagy a rossz hangzatfűzésre! Óra végén a postaanyagot és a többi iratokat (menynyi mindenféle szöveget kaphatott) begyömöszölte a szekrénybe. Mindig tele volt! Ez a szekrény várta most Attila dedikált verseskötetét... Köszöntem és odaléptem hozzá. Sokáig nem nézett hátra, így szokta. Úgyis megismert a hangomról. Végre megfordult.- Na, mi újság? Vizsgázni akar?...- Nem, tanár úr kérem. Csak egy költő barátom új verseskönyvét hoztam el, József Attiláét, aki szeretné, ha a tanár úr megismerné a verseit, és foglalkozna velük... Kodály nagyon lassan elvette a kötetet, elolvasta az ajánlást, és forgatni kezdte. Beleolvasott a versekbe. Soká vártam. Már átálltam egyik lábamról a másikra. Ismertem már ezt a Kodály-»tempót«. Csak mondana már valamit!... Mit is fog mondani? 387 25*