Buda Béla: Az empátia - a beleélés lélektana. 2. kiadás (Budapest, 1985)
3. Az empátia kommunikációs alapjai
bális csatornák indirekt üzeneteit, másrészt él a bonyolult történeti és szociokulturális összefüggések kollektív jelentéstartalmaival is mint minősítési eszközökkel. A metakommunikáció szempontjából válik sajátossá az a körülmény, hogy a nem verbális kommunikációs csatornákat működtető beidegzések az ember esetében a legfejlettebbek. Számos szakember az extrapiramidális idegpályák és központok különösen nagymérvű fejlettségét szokták említeni ezzel kapcsolatban. Ez feltűnő, ha meggondoljuk, hogy ugyanakkor az ember rendelkezik a beszéd, a nyelv kommunikációs lehetőségével egyedül az összes többi élőlény közül. Ez arra mutat, hogy a nem verbális kommunikációnak sajátos szerepe van az emberi együttélésben. A metakommunikáció jelenségéből érdekes lélektani antropológiai következtetések vonhatók le. Egyrészt az a szabály, hogy a kommunikáció szükségszerű, elkerülhetetlen. A metakommunikáció koncepciójának megalkotója, Gregory Bateson amerikai antropológus ezt úgy fejezi ki, hogy lehetetlen nem kommunikálni. A kontextus valamilyen formájának állandó jelenléte miatt a kommunikáció maximális visszafogásának esetében is áramlanak üzenetek, ha másként nem, úgy, hogy az adott szituációban elvárt, normaszerűen előírt kommunikációk elmaradása jelent valamit. Másrészt következik az, hogy az ember eredendően őszinte lény, valamilyen módon a legkifinomultabb társas körülmények között és a legnagyobb önkontroll mellett is megnyilvánul benne a József Attila-féle „őszinte ember”, és kinyilatkoztatja valódi álláspontját. Harmadszor következik az, hogy az ember egész személyisége több, mint az a személyiségrész, amely a viselkedést vezérli. Ez a tétel lényegében a pszichoanalízis-elméletből is következik. Ott is megfogalmazódik, hogy a magatartást szabályozó struktúra (amelyet a klasszikus pszichoanalitikus teória énnek nevezett, és amelyet az újabb iskolák szívesen neveznek más szóval, más értelmezéssel „self’-nek - az angol maga, önmaga szóból) csak egy kisebb, a személyiségfejlődés során különváló rész az egész pszichikumban. A különválás általános emberi lehetőség, ennek megvannak a maga sui generis idegrendszeri és lélektani alapjai, az énfejlődésnek az evolúciós előzményei kimu-135