Cserépfalvi Imre: Egy könyvkiadó feljegyzései 1945-1963 (Budapest, 1989)
Barátaim - portrék
„az adott világ varázsainak mérnöke”, mint testvére volt. Szebb irodalmi emlékművet nem kaphatott volna József Attila. A szöveget méltóan zárja le utolsó arcképe, Dési-Huber István műve. Amíg e képet nézem, ismét hallom József Attila tompa hangját, amint élete utolsó karácsonya előtt a telefonba olvasta fel versét: „Jaj, szeressetek szilajon, hessentsétek el nagy bajom.” (Népszava, 1940. június 2.) Az elmúlt fél évszázad alatt József Attila versei számos idegen nyelvű fordításban jelentek meg. Megállapítható, hogy József Attila a legtöbb nyelvre lefordított magyar költők egyike. Ez is arra mutat, hogy versei nemcsak nekünk szólnak, magyaroknak, hanem még további húsz nyelvterületnek is. Számos levélben, nyilatkozatban, kritikában, ismertetésben hirdetik, hogy ez a viszonylag kis nyelvterületen verselő költő századunk egyik legnagyobb lírikusa. Mint könyvkiadó, tapasztalatból tudtam, hogy a költők sorsa általában — de különösen József Attiláé — nagyon sok versbarátot szerez. Ezért jelentettem meg egyszerre az 1940-es könyvnapon propagandakiadásban József Jolán életrajzát József Attiláról és Attila nagy verseskötetét. József Jolán könyve annak idején oly sok érzelmet váltott ki az olvasókból, hogy a legtöbbjük megvette József Attila verseskötetét is. Attila körül a felszabadulás utáni években éreztem a levegőben bizonyos vibrációt. Költészetének nagy részét lehetett vállalni, ki lehetett adni, lehetett szavalni, iskolákban is. De költészetének egy másik része kicsit kétes volt. Akadtak versei, amelyekről nem illett beszélni; voltak olyan válogatott kiadások, amelyekből bizonyos versek tendenciózusan mindig kimaradtak. Komoly esztétikai és politikai problémát okozhatott Attila költészetének értékelése, hiszen bizonyos verseket abban az időben — nem csak a szürrealista versekre gondolok — nem lehetett pozitívan besorolni. Úgy 124