Cserépfalvi Imre: Egy könyvkiadó feljegyzései 1945-1963 (Budapest, 1989)
Barátaim - portrék
EGY SZEGÉNY ÉLET TÖRTÉNETE JÓZSEF JOLÁN KÖNYVE JÓZSEF ATTILÁRÓL ÍRTA KASSÁK LAJOS Bizony, bizony ilyen életek is vannak. Csupa tevékeny mozgékonyság és csupa reménytelen kilátástalanság, hangos nevetésekre csiklandozó ingerek és a vissza-visszatérő szomorúságok végtelen és kimondhatatlan sorozata. Ilyen rikító ellentétekből összetett, megválthatatlanul tragikus élet volt József Attiláé, a fiatalon elhunyt költőé. Jól ismertem életében, szerettem verseit és becsültem gerinces kiállásait, s ha olykor vétett a maga által felállított erkölcsi törvények ellen, könnyen meg lehetett neki bocsátani, mert amilyen tekintet nélkülien férfias volt harcaiban, ugyanolyan gyerekesen naiv és ügyetlen volt gyarló kis praktikáiban. Leplezetlen ábrázattal jött-ment, tevékenykedett és búsongott az életben, s éppen ezért valószínű, hogy amit ő legszebb erényeinek tartott, azokért a tulajdonságaiért kellett a legtöbbet bűnhődnie, mert az emberekben nem lehet érdem szerinti megbocsátás, mivelhogy nincs bennük megértés. Három esztendő sem múlt el azóta, hogy József Attila végső gyámoltalanságában a vonat elé vetette magát. A szörnyű kerekek összetörték gyönge testét, s a költő, aki majdnem két évtizedig hiába küzdött emberi megbecsüléséért - győzedelmes szárnyakon egyszerre felröppent, kiadták összegyűjtött verseit, és megkapta az életében annyira hiábavalóan sóvárgott elismerést, aminek az ő számára többé semmi jelentősége nincsen. Lehet talán, a „hálás utókor” még szobrot is állít múlhatatlan érdemei dicséretéül. Gyalázat ez így a fáradhatatlanul szorgoskodó ember ellen és azok ellen az alkotások ellen is, amiket élete árán, koldusszegényen és hátraszorítottan létrehozott. Döbbenetes mindaz, ami életében ellene történt, s a megtörtént valón nem változtat semmit az utólagos iparkodás, és mégis örül a szív, hogy érdeme szerint hall róla szólni, hogy összesereglenek olvasói, s hogy egykori ellenfelei szégyenkeznek vakságuk és 135