Cserépfalvi Imre: Egy könyvkiadó feljegyzései 1945-1963 (Budapest, 1989)
Barátaim - portrék
JÓZSEF JOLÁN: JÓZSEF ATTILA ÉLETE ÍRTA POGÁNY Ö. GÁBOR Ezt a könyvet az irodalmi széljegyzetezők általában ürügynek használták, alkalomnak arra, hogy rosszindulatú pletykákat költsenek a mellékes részletekből, irodalompolitikai ujjmutogatással kísérjenek sajnálatos körülményeket, megszóljanak jó költőt és hanyag mecénást, vagy legjobb esetben arra, hogy József Attila költészetéről mondjanak egyéni és oktatgató véleményt. Pedig ez az „életrajz" több a műfajánál, nem csupán történeti érdekességek, magánélet vagy leleplezés, tudmányos adalék egy szörnyű áron megdicsőült költő művészetéhez, vagy rémmese a magyar tehetségek sorsáról. József Jolán könyve önálló mű, önmagáért érték, irodalom a szónak autonóm értelmében, saját rangja van s nemcsak „téma” vagy önérzetesen cinkos visszaemlékezés. Ismerjük, hogy a nagy művészek milyen keserves terhet ruháznak hagyatékukban az utókorra, amikor az elbúsult és büszke hátramaradottak, rokonok, ágyasok, szaktársak beszámolói és naplói csatlakoznak a művükhöz. Az a furcsa és ellenállhatatlan forgószél, ami egy igaz költő élete és művészete, fölkavar környezetet, kedélyeket s hiúságot, amiből számos bonyolult kapcsolat kuszálódik utólag a személye köré. Mindez csupán visszfény, az üstökös csóvája, egy erős egyéniség zsarnoki befolyása embertársaira, a szellem és lélek szárnyaló fölénye, ami térdre kényszeríti a néma személyzetet és mellékszereplőket; de ha már hódolatra késztet, a tisztelgő mozdulatok kapaszkodásra is kísértenek. József Jolánról azért kell beszélni, mert ő e csábok és tapasztalatok ellenére meg tudott maradni saját maga, különbnek, József Jolánnak, aki alkot akkor is, amikor emlékszik, s van annyira írónő, mint nővér. írás közben nem képvisel családi viszonylatot, nem oldalági rokon, testvér, szakértő vagy őrangyal, hanem kitűnő szerző, nincs szüksége eltekintő jóindulatra, megengedő mondatokra, melyek csak a vérségi kötelékre tekintettel fogadnák el könyvét, hiszen 138