Cserépfalvi Imre: Egy könyvkiadó feljegyzései 1945-1963 (Budapest, 1989)

Barátaim - portrék

művész magában is. Elismerést érdemel, amiért nemcsak mint József Attila valakije, hányódásainak végzet szerint is szemlélője szól, hanem mint jó irodalomra képes és költészetre érzékeny ember, aki biztosan fogalmaz, öntudatosan alakít, írói erényei nagyarányú és igényes képpé foglalják össze élményeit öccséről és világáról. Nem tesz jelentést, hanem mintáz, kötete nem időrend, tudósítás vagy magyarázat, hanem lezárt egész, nagyszerű szö­veg, mely nem merül ki a bemutatással, külön is él, személyes képességei révén, nemcsak a nagy költő segítségével. Abból az alárendelt helyzetből, amely a tárgykörrel és József Attila nagysá­gával jár, sikerült neki mint szerzőnek az első helyre jutni, stílusa és formálóereje viszi is a fő szólamot e lapokon. Eszközeit maga válogatta, hajlama és egyéni mértéke szerint, ami különösen figyelemreméltó a szűnni nem akaró Ady-irodalom modorosságai után. Függetlenül József Attila lírájától, saját hangját használja, halvány megérzés, gyenge utánzat helyett eredeti módszerekkel. Tömör és szilárd mondatokban lényegesen és véglegesen nyilatko­zik, s ezzel az ütemesen lüktető iránnyal mégis légkört, hangulati kínokat érzékeltet. Jelentésében bonyolult egyszerűség, szűksza­vúsága mellett is sokrétűség jellemzi sorait; színesen, szaporán, zsúfoltan és sokatmondóan egyszerű, stiláris szegénysége, tartóz­kodó őszintesége már gazdagság. Műfaja a minőség, nem memoár vagy regény, inkább egyfajta. igényes írói magatartás, irodalomtör­ténetünk egyik fenyegetően és számonkérően emlékezetes fejezete. További művei fogják megmutatni, hogy teljesítménye nem lát­­szat-e, nem az üstökös számlájára írandó-e ez a siker is? Sürgős volna, hogy a magyar irodalomban végre Kaffka Margit után is legyen egy írónő! (Kelet Népe, 1940. augusztus 15.) 139

Next