Doncsev, Anton: Rodopei krónika (Budapest, 1976)
Epilógus. Egy évvel később
Kovács Sándor Iván: Pannóniából Európába A szerző 1960-ban szerzett magyar-olasz szakos tanári oklevelet a szegedi egyetemen. 1960-1971 között egyetemi oktató és a Tiszatáj kritikai rovatának vezetője Szegeden, 1971 márciusától a Kortárs főszerkesztő-helyettese, majd felelős szerkesztője és adjunktus az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékén. Érdeklődése több irányú: a Tömörkény Emlékkönyv (1966) és a Szepsi-Csombor-kritikai kiadás (1968) egyik szerkesztője, kismonográfiát ír Váci Mihályról (1972), irodalomkritikával is foglalkozik. Pannóniából Európába című, Dantéig és Janus Pannoniusig viszszatekintő tanulmánykötete főként a magyar késő-reneszánsz utazási és földrajzi irodalmát vizsgálja, elsősorban Rimay János, Szenczi Molnár Albert, Szepsi Csombor Márton és Frölich Dávid munkáit elemezve. Utazás, vándorlás köznapi és költői alaphelyzetét mindenekelőtt történetileg, a még teljes feltárásra váró magyar reneszánsz utazási irodalom témájaként világítja meg. A tanulmánykötet többnyire esszéisztikusan megformált írásait filológiai alaposság és beleélő szenvedély jellemzi. A régi és az új szerves történeti kapcsolatának állandó, kitűnő érzékeltetésére példa a József Attila régi magyar irodalom-élményét vizsgáló tanulmány.