Drommerné Takács Viola (szerk.): Sejtautomaták (Budapest, 1978)

1 önreprodukáló automaták elmélete. Ez nem egy jólhangzó tudományos-fantasz­tikus regényeim, hanem Neumann János posztumusz munkájának címe. A magyar szaknyelv az önreprodukáló automata he­lyett — E. F. Codd nyomán — mégis a szerényebb sejtautomata elnevezést hasz­nálja. A biológiai rendszerek építőelemei­nek mintájára sejteknek nevezzük az egy­! szerű automatákat, melyeknek sokaságá­ból összekapcsolt gép a sejtautomata. Ez valóban képes önreprodukcióra, csakhogy igen bonyolult értelemben. A sejtautomaták elméletének egyik ki­terjedt alkalmazási területe éppen a bio­lógiai modellezés. Lefényképezik például egy egyszerű élőlény — alga, csiga, vagy falevél — növekedését. Ugyanakkor olyan függvényt keresnek, melynek segítségé­vel a sejtautomatában alkalmas mintázat növeszthető. A keletkezett mintát a I számításokat végző számítógép rajzolja le. Ha a minta különböző időütemeiben meg-I egyezik a vizsgált élőlény megfelelő növe­kedési ütemeiben készült fényképpel, ak­kor a talált függvény jó matematikai le­­j írása az élő objektumnak. i i I I

Next