Drommerné Takács Viola (szerk.): Sejtautomaták (Budapest, 1978)
1 önreprodukáló automaták elmélete. Ez nem egy jólhangzó tudományos-fantasztikus regényeim, hanem Neumann János posztumusz munkájának címe. A magyar szaknyelv az önreprodukáló automata helyett — E. F. Codd nyomán — mégis a szerényebb sejtautomata elnevezést használja. A biológiai rendszerek építőelemeinek mintájára sejteknek nevezzük az egy! szerű automatákat, melyeknek sokaságából összekapcsolt gép a sejtautomata. Ez valóban képes önreprodukcióra, csakhogy igen bonyolult értelemben. A sejtautomaták elméletének egyik kiterjedt alkalmazási területe éppen a biológiai modellezés. Lefényképezik például egy egyszerű élőlény — alga, csiga, vagy falevél — növekedését. Ugyanakkor olyan függvényt keresnek, melynek segítségével a sejtautomatában alkalmas mintázat növeszthető. A keletkezett mintát a I számításokat végző számítógép rajzolja le. Ha a minta különböző időütemeiben meg-I egyezik a vizsgált élőlény megfelelő növekedési ütemeiben készült fényképpel, akkor a talált függvény jó matematikai lej írása az élő objektumnak. i i I I