Eco, Umberto: A nyitott mű. Válogatott tanulmányok (Budapest, 1976)
Bevezetés A nyitott mű című tanulmánykötet második kiadásához
nyiban hivatkozhatunk modellre, amennyiben a modell kezelhető, vagyis egy műveleti eljárásmód. A modellt azért dolgozzák ki, hogy a különböző jelenségek közös formáját jelöljék vele. Az a tény, hogy a nyitott művön modellt értünk, annyit jelent, hogy kimutathatónak véltünk a különböző cselekvésmódokban egy közös cselekvési tendenciát, amely a fogyasztás szempontjából strukturális hasonlósággal bíró műveket termel ki. Ez a modell éppen elvontsága folytán látszik alkalmazhatónak különböző művekre, amelyek más tekintetben (az ideológia, a felhasznált anyagok, a realizált művészeti „műfaj”, a fogyasztóhoz intézett felhívás típusa tekintetében) a legkülönbözőbbek. S akadt, aki megbotránkozott azon, hogy a nyitott alkotás műélvezeti modelljének alkalmazását sugalljuk egy nonfiguratív festményre éppúgy, mint Brecht valamely drámájára. Lehetetlen dolognak látszott sokak számára, hogy egy pusztán az esetleges elemek közti viszony élvezésére szóló felhívás bármiféle hasonlósággal rendelkezne a politikai problémák racionális megvitatására szóló, elkötelezett felhívással. Az ilyen esetben azt nem értik, hogy - például - egy nonfiguratív kép elemzése nem céloz mást, mint hogy világot derítsen a mű és a műélvező közt meglevő, bizonyos típusú viszonyra, a dialektikus mozzanatra a tárgy struktúrája mint megállapodott viszonyrendszer és a fogyasztó válasza mint szabad hozzákapcsolódás, valamint ugyanazon rendszer aktív földolgozása között. Miközben ezeket az észrevételeinket papírra vetjük, elégtétellel olvassuk el újra Roland Barthes egyik interjúját a Tel Quelben, ahol ragyogóan mutatja ki Brechtben e tipikus viszony jelenlétét: „Ugyanakkor, amikor Brecht ezt a jelentésszínházat egy politikai gondolattal kapcsolta össze, azt mondhatnánk, megadta az értelmét, de nem teljesítette be. Persze az ő színháza ideológiai jellegű, és nyíl11