Eco, Umberto: A nyitott mű. Válogatott tanulmányok (Budapest, 1976)

Jegyzetek

A NYITOTT MŰ POÉTIKÁJA 1. Itt mindjárt elébe kell vágnunk egy lehetséges félreértésnek: nyilvánvalóan különbözik egymástól az interpretáló gya­korlati művelete, amikor mint „végrehajtó” jár el (hang­szeres előadó, aki egy zenedarabot játszik, vagy színész, aki szöveget mond), és amikor mint műétvező (aki egy képet néz, vagy csöndben olvas egy verset, vagy pedig mások által előadott zenedarabot hallgat). Mégis, az esztétikai elemzés szemszögéből nézve, mindkét eset ugyanannak az interpre­táló magatartásnak a megnyilvánulása: egy műalkotás min­den „olvasása”, „szemlélése”, „élvezése” a mű „végre­hajtásának” egy bizonyos formáját jelenti. Az interpretá­ciós folyamat fogalma magában foglalja mindezeket a magatartásokat. Ebben Luigi Pareyson elméletére támasz­kodunk: Estetica-Teoria della formativitá. (Torino, 1954.) (Második kiadása: Zanichelli, Bologna, I960.; a továbbiak­ban erre a kiadásra hivatkozunk.) Természetesen előfordul­hatnak olyan művek, amelyek „nyitottak” az előadó - hangszeres zenész, színész - számára, és egy végleges választás immár egyértelmű eredményeként kerülnek a közönség elé; más rsetekben az előadó választása ellenére is marad még további választási lehetősége a közönségnek. 2. Az interpretálásnak ezt a fogalmát illetően vö. Luigi Parey­son: i. m. (különösen az V. és VI. fejezet); a műalkotás végső konzekvenciákig vitt „diszponálhatóságáról” lásd Roland Barthes véleményét: „Ez a diszponálhatóság nem mellékes erény; ellenkezőleg, maga az irodalom léte, a vég­sőkig fölfokozva. írni annyi, mint bizonytalanná tenni a világ értelmét, indirekt módon kérdésessé tenni, s erre a kér-415 JEGYZETEK

Next