Eco, Umberto: A nyitott mű. Válogatott tanulmányok (Budapest, 1976)
Jegyzetek
A NYITOTT MŰ POÉTIKÁJA 1. Itt mindjárt elébe kell vágnunk egy lehetséges félreértésnek: nyilvánvalóan különbözik egymástól az interpretáló gyakorlati művelete, amikor mint „végrehajtó” jár el (hangszeres előadó, aki egy zenedarabot játszik, vagy színész, aki szöveget mond), és amikor mint műétvező (aki egy képet néz, vagy csöndben olvas egy verset, vagy pedig mások által előadott zenedarabot hallgat). Mégis, az esztétikai elemzés szemszögéből nézve, mindkét eset ugyanannak az interpretáló magatartásnak a megnyilvánulása: egy műalkotás minden „olvasása”, „szemlélése”, „élvezése” a mű „végrehajtásának” egy bizonyos formáját jelenti. Az interpretációs folyamat fogalma magában foglalja mindezeket a magatartásokat. Ebben Luigi Pareyson elméletére támaszkodunk: Estetica-Teoria della formativitá. (Torino, 1954.) (Második kiadása: Zanichelli, Bologna, I960.; a továbbiakban erre a kiadásra hivatkozunk.) Természetesen előfordulhatnak olyan művek, amelyek „nyitottak” az előadó - hangszeres zenész, színész - számára, és egy végleges választás immár egyértelmű eredményeként kerülnek a közönség elé; más rsetekben az előadó választása ellenére is marad még további választási lehetősége a közönségnek. 2. Az interpretálásnak ezt a fogalmát illetően vö. Luigi Pareyson: i. m. (különösen az V. és VI. fejezet); a műalkotás végső konzekvenciákig vitt „diszponálhatóságáról” lásd Roland Barthes véleményét: „Ez a diszponálhatóság nem mellékes erény; ellenkezőleg, maga az irodalom léte, a végsőkig fölfokozva. írni annyi, mint bizonytalanná tenni a világ értelmét, indirekt módon kérdésessé tenni, s erre a kér-415 JEGYZETEK