Egri Péter: Álom, látomás, valóság. Az újabb európai regényirodalom álom- és látomásábrázolásának művészi szerepéről (Budapest, 1969)
I. Álom, látomás és valóság viszonya az 1848 utáni művészetben
Mindkét versben apró zajok szövik át a csendet, s mozgások társulnak a mozdulatlansággal. , Este, este... és Árnyak ingnak, és bezárjuk ajtóinkat, figyelünk a kósza neszre, egy vonatfütty messze-messze. És a csend jő. Alszanak a csengetyük Alszanak már mindenütt. A játékok, a karikahajtók, a szegény tükör is hallgatag lóg. óh a néma csengetyük. Az óránk is félve üt. Lábára lehajtja fejét, alszik a bogár, a darázs, vele alszik a zümmögés — aludj el szépen, kis Balázs. A villamos is aluszik, s míg szendereg a robogás, Álmában csönget egy picit — Aludj el szépen, kis Balázs. Szundít a labda, meg a síp, az erdő, a kirándulás, a jó cukor is aluszik — aludj el szépen, kis Balázs. A csendnek apró ellenlábasával, a nyugalomnak mozdulatlan ellentétével való jellemzése elevenebbé teszi, de egyszersmind el is mélyíti a csendet s a nyugalmat, hisz az apró fények és a fény kialvása a sötétet, az apró neszezések és az alvó zaj a nesztelenséget, az apró motozások és a pihenő mozgás a mozdulatlanságot mindig felfokozzák, mint ahogy a sötét ég is csillagos, a réten alvó csendben is tücsök szól, a nyugalmas tenger is ringatózik, a nyugodtan alvó ember is egyenletesen lélegzik, s az álomba dajkált gyermek bölcsőjét is ringatja az anyja. S végül: hasonló a két versnek trocheikus, jambikus, szelíden szálló, ringató ritmusa is, melyet Kosztolányi esti verseiben a hosszú és rövid sorok váltakozása s a trocheikus lejtésnek talán a félelem felfokozódását kifejező jambikussá válása tesz változatossá: „Mikor az este hirtelen leszáll”. Kosztolányi egymásba bágyadó három álomverse és József Attila Altatója között bizonyos különbségek is mutatkoznak. Kosztolányi verseiben valami ideges félelem bujkál, s ez az 28