Egri Péter: Álom, látomás, valóság. Az újabb európai regényirodalom álom- és látomásábrázolásának művészi szerepéről (Budapest, 1969)
I. Álom, látomás és valóság viszonya az 1848 utáni művészetben
problémája. Ez a probléma minden műfajban jelentkezik, de a lírában közvetlenül a műalkotás tárgyaként is megjelenhet. De mennyire más e tárgy művészi feldolgozása, ha más-más szemlélet ad neki költői életet! Az a mód, ahogyan Kosztolányi, Ady és József Attila e problémát felfogja, közvetlen evidenciával és mindhárom műfajra kiterjedő érvényességgel állítja elénk a dekadenciába hajló, a modern polgári realista és a modern szocialista realista művészi szemlélet viszonyát. Ezer darabra törtelek, te tág, elbírhatatlaiiul zavart világ. Jobb is nekem nem nézni az egészbe, beléfogózni egy-egy csonka részbe Mert idegen és örült az egész, de nyájas és rokon velem a rész — írja Kosztolányi Kétségbeesés című versében. Kétségtelen, hogy e kor ellentmondásainak bonyolultsága általában, a kapitalizmusnak az emberi egyéniség teljességét szétdaraboló romboló hatása különösen, olyan fokot ért el, amely rendkívüli módon megnehezítette a valóság egészének áttekintését. Az is tagadhatatlan, hogy a Kétségbeesés című vers szerzője, aki „elbírhatatlanul zavart”-nak érzi a világot és „csonká”-nak látja a részt, szenved az egésznek részekre törése miatt. A szenvedés, a passzivitás azonban megfér a változtathatatlanba való belenyugvással is („Jobb is nekem nem nézni az egészbe”). Az ellentmondások bonyolultságán átlátó, átfogó világnézetnek, a társadalmi aktivitás pátoszának hiánya lehetetlenné teszi az összefoglalást. Ezt nemcsak a vers idézett négy sora bizonyítja — ez önmagában még semmit sem bizonyít—, hanem Kosztolányi költészete, egy-egy csonka résznek, például az álomszerűségnek az eluralkodása is. Mert a szenvedés, a kétségbeesés még nem igazi lázadás, bár benne van annak lehetősége, mint a páva becsukott, szürke, földet söprő toll-uszályában az izgalom szétterülő, színes legyezőjének büszke pompája. 36