Egri Péter: Álom, látomás, valóság. Az újabb európai regényirodalom álom- és látomásábrázolásának művészi szerepéről (Budapest, 1969)
I. Álom, látomás és valóság viszonya az 1848 utáni művészetben
Az a modern realista szintézis, amely József Attila költészetében megvalósult, azáltal jött létre, hogy a költő marxista tudatosságú, demokratikus szocialista világnézete segítségével e korszak ellentmondásainak egész bonyolultságát kifejezte és összefoglalta. E költészet realizmusa nem pusztán abban van, hogy az álmok, ködök, látomások világának szétf' olását megmutatja,14 hanem elsősorban abban, hogy keletkeze jket és elillanásukat állandó kölcsönhatásban, mint a kor ellentmondásainak ellentétekben megvalósuló egységét ábrázolja. Ez a költészet tehát nem azáltal küzdi le a polgári dekadens irodalomban s jelentkező álomszerűséget, látomásokat, hogy hátat fordít nekik, vagy olcsó diadalt arat felettük. Ellenkezőleg. Az egész valóság ábrázolására tör, s ezért az adott kor valósága egészének megfelelően a látomásoknak nemcsak keletkezését vagy csak elillanását tárja elénk, hanem létrejöttét és szertefoszlását kölcsönhatásban mutatja be, s ezáltal végső soron a látomások költői megjelenítése közben a valóság objektivitását az ábrázolásban nem oldja fel, hanem éppen aláhúzza.15 Ezért zenghetett fel költészetének egészét képviselő Ars poeticájában eszmény és valóság, költészet és élet, szépség és külvilág, álom és álmodó végső egysége, harmóniája: Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején. Szép a forrás — fürödni abban! A nyugalom, a remegés, egymást öleli s kél a habban kecsesen okos csevegés. 40