Erdei Ferenc: Emberül élni. Egy életút mérföldkövei. Válogatás (Budapest, 1974)
Erdei Sándor: Erdei Ferenc életrajza
Méghozzá nem elvontan a történelem tűnő messzeségeiben, hanem »itt és most« a szegedi világban." A kollégiumi közösség révén került kapcsolatba a szegedi szellemi élet olyan kiválóságaival, mint Solymossy Sándor, a néprajz professzora; idős Bibó István, az egyetemi könyvtár igazgatója s a Szegedi Alföldkutató Bizottság egyik vezetője; Sík Sándor, a költő professzor, Ady és később József Attila költészetének avatott ismertetője, aki Radnóti Miklóst tanársegédnek hívta maga mellé, József Attilának pedig fölajánlotta, hogy az ő tanszékén doktoráljon. Erdei Szegeden találkozott először Tamási Áronnal és Veres Péterrel, akik a kollégium, illetve a Bethlen Gábor Kör meghívására jöttek előadást tartani és beszélgetni az egyetemi fiatalokkal. A nemzetközi tájékozódáshoz is rést nyitott a Szegedi Fiatalok mozgalma: rendszeres kapcsolatuk a csehszlovákiai sarlósokkal és az Erdélyi Fiatalokkal a nemzetköziség legpozitívabb elemét, a szomszéd népekkel való barátkozás szükségességének tudatát erősítette. A munkásmozgalommal kezdettől fogva kapcsolatban állt a Szegedi Fiatalok csoportja, az első időkben főleg a Hét vezér utcai munkásotthonban rendezett ismeretterjesztő, irodalmi és művészeti előadások, valamint a „folyton lobogó" Hont Ferenc irányításával működő szavalókórus révén. Később a kollégium tagjainak többsége részt vett a Szociáldemokrata Párt keretei közt működő, kommunista befolyás alatt álló Országos Ifjúsági Bizottság szegedi csoportjának munkájában. Erdei itt ismerte meg a kommunista Gombkötő Pétert, a csoport egyik vezetőjét, akivel a szombat esti összejövetelek után folytatott, gyakran hajnalig húzódó külön vitái során tartós barátságot kötött. Valami újat várt a szegedi munkásokkal való megismerkedéstől. Emlékezett rá, hogy otthon Makón sokszor hallotta, amint idősebb szocialista barátai bizonyos tisztelettel hivatkoznak a „szegedi elvtársak" véleményére. A városi, a nagyüzemi munkásokat kereste Szegeden; öntudatukból, magatartásukból akart érzékelni valamit. Gombkötőben, aki évekig Belgiumban élt, s onnan mint kommunista párttag tért haza, ilyenfajta emberi minőséget talált. Vele többször kiment a város proletárnegyedeibe, Móravárosba, Rókusra, Somogyi-telepre, ahol gyári munkásokkal talál-587