Fischer Sándor: A beszéd művészete (Budapest, 1966)
VI. A hangsúly
1. AZ ÉRTELMI HANGSÚLY Mondanivalónk nyelvi megfogalmazásában mindig akadnak olyan szavak, amelyek főhangsúlyosak, és olyanok, amelyek hangsúlytalanok vagy kismértékű hangsúlyt kapnak, vagyis mellékhangsúlyosak. Hogy mit emelünk ki, tehát mit hangsúlyozunk, azt leggyakrabban a beszéd értelmi tényezői döntik el. Elsősorban az a szó válik hangsúlyossá, amelyik a lényeget hordja. Nem kétséges, hogy a fontosabb mondanivalót legjobban képviselő szó válik hangsúlyossá. Váci Mihály Hatszáz forint c. versének „Már ö t v e n éve robotol.” sorában a főhangsúly az ötven szóra esik, hiszen a mondanivaló lényegét a nagy idő teszi, amelyet egy idős ember munkával töltött el. Néha azért válik egy szó főhangsúlyossá, mert újat mond az előzőkkel szemben (néha szembeállításként is jelenik meg). Ady írja Jókai szobra c. cikkében: „De í r n i lehet könnyek nélkül is. írni s z ab a d." A második mondatban megjelenik az új tényező: „szabad” (egyben szembeállítva az előző „lehet"-tel); ez viszi tovább a gondolatot, mondja el az újat (és természetesen a lényeget is; ebből az következik, hogy ezek a hangsúlyozási „tényezők” nem mindig jelentkeznek külön-külön, sőt a leggyakrabban szétválaszthatatlanul összefonódva teremtik meg a hangsúlyozási szabályokat). Hangsúlyossá válnak a felsorolás tagjai. József Attila Eszmélet c. versének második szakasza így hangzik: „Kék, piros, sárga, összekent \képeket láttam álmaimban”. Mindhárom minőségjelző egyformán főhangsúlyosán jelenik meg, mert egy felsorolás tagjaiként szerepelnek. A fokozás a felsorolással némileg rokon vonásokat mutat. Rendszerint ugyanazon szó fokozza a mondanivaló erősségét, s az értelmi hangsúly szorosabb kapcsolatba lép az érzelmi hangsúllyal. József Attila Egy kisgyerek sír c. versében többször is találkoztunk ilyen fokozó motiválással: IKönnyes, miként északra nyíló völgy,/ /Könnyes, mint könnyes a szem ürege/ Könnyes, miként kő alatt a föld. 205