Forgács László: Ünnep után. Petőfi Apostola és a Márciusi Ifjak világnézete (Budapest, 1960)
VI. A gondolati költemény
küzdelmet vív a feudális Magyarország ellen — de ugyanennyire történelmileg jogosultan áll ellent a bécsi hivatalnokoknak a nemzeti függetlenség ügyét védelmező nemesi vármegye is. És mivel Rábynak magának is látnia kell a furcsa különbséget elvont polgári eszményei és a kettősarcú valóság^ között, küzdése nem lehet egyértelműen tragikai összeütközés alapja, 6 maga nem lehet „tiszta” tragikus hős. Az író, aki a századvég „egyneműsödő” társadalmi ellentéteinek körülményei között és a kiegyezés utáni távlatból tárgyilagosan szemlélődik — végre megkomponálhatja azt a „kétdimenziójú” valóságképet, amelyet az egyarcú hősükkel azonosuló Csokonai és Petőfi még nem leshetett el. Csokonai és Petőfi azonosulása a társadalmi haladásért küzdő hőssel épp azért lehetett tragikai összeütközés és helytállás indítéka, amiért Jókai bíráló közösségvállalása Rábyval is, meg a nemzeti érzelmű nemesekkel is tragikomikai jedem zést igényelt: a társadalmi és a nemzeti szabadságmozgalom egyenlőtlen fejlődése miatt. Petőfi művének az jelöl ki külön helyet irodalmunk történetében, hogy olyan pillanat költői tükre, amikor a társadalmi forradalmiság „történetileg szükséges követelmény volt”, de a „gyakoi'latilag keresztülvihető” harci program csupán a nemesség vezette nemzeti egységfront balrólösztökélése, bírálva-segítése lehetett. A „magyar parlag”, a provinciális felvilágosodás-ellenesség bírálata Csokonainál még nem mélyülhetett az egész úri Magyarország tudatos, plebejus forradalmi elutasításává. A kis híján mártírsorsra jutó Tempefői drámája szükségképpen maradt töredékes. Ott szakad félbe a mű, ahol kiderülne: ez az ágrólszakadt kurtanemes, ez a csak írásból tengődő, s már-már az adósok börtönébe esett felvilágosító hős — álnév alatt rejtőzködő gróf, aki tehát rangjánál fogva méltó a gróf kisasszony kezére, s aki puszta véletlenségből nem -kapja hónapok óta anyjától a „zsebpénzt”. Ezen a ponton olyan akadá-228