Forgács László: Ünnep után. Petőfi Apostola és a Márciusi Ifjak világnézete (Budapest, 1960)
IV. A tett közben elszigetelődő forradalmár tragédiája
gédia villantja fel a történelmi folyamat százados fényeit. Szilveszter tragédiája: őrtűz, a történelem mementója. Mert miről is van szó ebben a tragédiában? A hős — a számára kibogozhatatlanul szövevényes történelmi helyzetben — magára marad a társadalminemzeti haladásért vívott küzdésében, s vértanúságot szenved. A tragikus összeütközésnek s a hérosz helytállásának ez az alaptípusa közösséget teremt Zrínyitől Petőfi Szilveszteréig „s még tovább”. Abban lehet véletlent látni, hogy a vértanú-mártír hősök egyikére-másikára ilyen vagy olyan mértékben hasonlít Szilveszter. De az már aligha lehet véletlen, hogy újabb történelmünkben a tragikai összeütközésnek, s benne a hérosz helytállásának éppen ez a különleges alaptípusa domborodik ki számos esetben. Nem lehet véletlen, hogy irodalmunkban Zrínyitől Csokonain keresztül Az apostol Petőfijéig, a Toldi estéje Aranyáig, a Rab Rábyt megköltő Jókaiig — és folytathatnék a sort Ady és József Attila lírai hősével — ez a tragikus hős nyűgözi le a legmagasabbrendű költészet számos reprezentánsát. E jelenségben feltárul egyfajta történelmi folytonosság, amely a különleges, egyedi alakulatok mögött a társadalmi fejlődésünkben tartósan érvényesülő objektív törvényszerűségről árulkodik. Két mozzanat nő túl a hely s az idő adott korlátain, és szabja meg költészetünk említett alkotásaiban a tragédia természetét: az elszigeteltség és a mártíromság mozzanata. Más és más konkrét okokra vezethető vissza Zrínyi meg Szilveszter6 személyes „magányossága” és „mártíromsága”, de az mélységesen közös bennük, hogy az eszményeikkel azonosuló övéiken (Zrínyinél: kisded csapatán), családjukon, barátaikon kívül a nemzeti-társadalmi környezettől elszigetelődve állnak helyt a közvetlenül fenyegető ellenséges (török vagy abszolutista-királyi) hatalom támadásával szemben; s hogy elszigeteltségük miatt hőstettükért vértanúsággal fizetnek. A Szi-133