Gellért Oszkár: Egy író élete II. kötet. A Nyugat szerkesztőségében 1926-1941 (Budapest, 1962)
1932
Erdélyin kívül még egy szerinte jó költőről írt Illyés József Attiláról, a Külvárosi éj című könyve alkalmából. De csak darabokban élvezte a verseit. Elolvasott három-négy szakaszt, eddig, úgymond, elsőrangú, mert nem fejezi be itt. Túl sokat markol, keveset fog. Három-négy hibátlan szakasz után ráeszmél, hogy ő tulajdonképpen forradalmár is, sőt — és itt jön a nehezebbje ■— tudományosan képzett marxista is. Semmi kifogása forradalmisága ellen, csak az a baj, hogy gyakran két, merőben különböző érzelmi állapotot kapcsol össze egy versben. S Illyés groteszk példaként említi, képzeljük el, hogy Petőfi a Reszket a bokor... hangulatába és egyik szakaszába akarta volna elhelyezni azt a maga helyén különben kitűnően megálló gondolatát, hogy a királyokat sürgősen fel kell akasztani. Azután: „József Attilának ebben a gyűjteményében van egy sikerült és egy igen sok részletében szerencsés forradalmi, sőt mondhatnám marxista verse (a Mondd, mit érlel... és a Munkások című)... Mindezekből következik, hogy József Attila még nem tisztult le, ahogy most mondják. Költészetében még nem váltak szét az egymástól elütő darabok, még egyetlen nagy körben kavarognak, mint az őskáosz; de az egyes elemek már csomósodnak, s az alkotónak tán csak egy szavába kerülne, hogy mindegyik a maga helyére vonuljon. Érdekes, friss világ tárul akkor elénk, az új magyar költészet egyik legüdébb, leggondozottabb területe.” Ehhez a kritikához két megjegyzést: az egyik az, hogy Petőfi is két, merőben különböző érzelmi állapotot kapcsol össze például a Beszél a fákkal a bús őszi szél... című versében, ahol is: „Egyik kezemben édes szendergőm / Szelíden hullámzó kebele, / Másik kezemben imakönyvem: a / Szabadságháborúk története!” A másik megjegyzés: az utókor kevesli azokat a jelzőket, melyekkel Illyés a Mondd, mit érlel... és a Munkások című verseket illette. Németh László például a folyóiratában azt írta a Mondd, mit érlel... című versről: „megérdemelné, hogy a magyar szegények újságja — ha volna ilyen — vezető helyen hozza”. És ha a Nincsen apám, se anyám kötetről írva három év előtt még az volt a véleménye József Attiláról, hogy „eljuthat a közepesig”, a Külvárosi éj című kötetében már „a proletariátus nagy költőjét látja viszont”. (Tehát még mindig csak egy osztály s nem a nemzet nagy költőjét.) Erdélyi József rotációs papíron nyomott nyolcoldalas versújságjáról, a Felkelt a nap címűről Szabó Lőrinc már helyesel 278