Gellért Oszkár: Egy író élete II. kötet. A Nyugat szerkesztőségében 1926-1941 (Budapest, 1962)
1934
rította a meghívást. Ezt már a Kortársaim című könyvemben is megjegyeztem. S azzal folytatom, hogy Móricz sem kért tőle kéziratot, mialatt három éven át Babitscsal szemben a regény és novella-közlési hatáskört magának tartotta fenn. Ez annál érthetetlenebb volt, mert Móra halálakor Móricz a Magyarországban így búcsúztatta: „Elment és vele eltűnt a magyar irodalomból egy eredeti, sajátságos, meghatóan őszinte s megilletően ragyogó magyar szín.” Egy évvel a halála előtt jelent meg Az aranykoporsó című regénye. Berinkey Irma írt róla akkor túl szigorú bírálatot: a mesemondónak hiába sietett segítségére a történész, történeti regény helyett csak széteső epizódokból álló történeti torzkép telt tőle. De legjobb regényéről (Ének a búzamezőkről) és kitűnő ifjúsági könyveiről a Nyugat soha egy sort sem közölt. A Parasztjaim című posthumus kötetének kellett megjelennie, hogy Kardos László erről a nem nagyon értékes kötetről írva is elmondhassa, hogy Móra kisebb munkái sem nélkülözik azt az egészen egyéni férfibájt, mely Mórának szinte ellenállhatatlan ereje. JÓZSEF ATTILA ÉS A BAUMGARTEN-DÍJ A Kortársaim című könyvemben már megírtam József Attila első Baumgarten-jutalmának történetét. 1934 decemberében a budai Tábor utcai házánál találkoztam Kosztolányival. Hozzá, aztán Babits Logody utcabeli lakására igyekeztem. Kosztolányi akkor a Baumgarten-alapítvány tanácsadótestületének tagja volt. — Megmondom neked, mert te is nagyra becsülöd a József Attila költészetét, hogy én Baumgarten-díjra, vagy legalábbis jutalomra fogom ajánlani őt. Legyintettem: —• Babits úgyis ellenezni fogja. — Csakhogy találkoztam már Baschsal. Megígérte, hogy mellém áll. Kitűnő versértő és élvező. A felszabadulás után Basch is elmondta nekem, hogy Babits jelöltje — Fenyő László — csak két szavazatot kapott, József Attila pedig hatot. Az Irodalomtörténet 1959. évi 3—4. száma Basch tollából Egy literáris pör története címmel tanulmányt közölt. Ebben 420