Gellért Oszkár: Egy író élete II. kötet. A Nyugat szerkesztőségében 1926-1941 (Budapest, 1962)
1938
Az Athenaeum Babits-sorozatában megjelent összes novellákról Illés Endre ír: a költő valamikor arra vágyott, hogy a mindenséget énekelje meg verseiben, a novellák köre szűkebb, az író itt a mindenségből a titokzatost, a különöst akarja megidézni; a novellaírót nem a jelen pillanat, a társadalom érdekli, hanem az, ami nincs, ami volt, vagy ami lehetne. Majdnem mindegyik novellája fantasztikus „elemelkedés” a valóságtól. Halász Gábor József Attiláról írva idézi a költő hozzá írt levelét: egy régebbi kritikájában ugyanis szemére hányta egyes, túlságosan propaganda ízű verseit. Erre József Attila „csodálatos önismerettel” világosította fel tévedéséről. Ez a vallomás kapóra jön Halász Gábornak, hogy tételét igazolja: „A történelmi valóság csak a költő lelke volt, s minden külső történés csak a belső sivárságnak felerősített, durvává nagyított képe, vagyis a külváros ő maga volt, és jöhetett-eolyan forradalmi megoldás, amely ezen a sorson, alkaton, elrendeltségen segíteni tudott volna?” Ebből következik, hogy Halász Gábor szerint a kizsákmányolás soha a proletárfiút olyan kitörésre nem ragadta, mint az elmaradt ölelés a férfit (?), és hogy József Attila lelke és költészete csak a mama oltalomkeresésében és a tiszta gyermeki látásban gyökerezik. „Fél és gyönyörködik még a sivárságban is, ami ezenfelül van, csak idegesítő esetlegesség, mint életének zilált külső történései, vagy gyermeki makacssággal megkaparintott s el nem hagyható játékszer, mint világnézet és a harc az eszméért.” (Az egyre konzervatívabb Halász Gábor megfeledkezett volna előbbi kritikájának arról a tételéről, melyben azt írta a költőről, hogy benne „a kamaszt a párt avatta férfivá”?) A Figyelő-rovat kritikái közül ezeket említem: Schöpfan jóvá téve, hogy Komjáthy Aladárról könyvében megfeledkezett, Szavak lánca című verseskötetéről ír. A költő a könyv első lapjain a fénylő metafizika magasságaiban él, de később a romantika szféráiból földközelbe lép, s megveti lábát a valóság szerényebb, de biztosabb talaján. Illyés Gyula Déry Tibor regényéről ír, melyből egyelőre csak három gépelt példány van, de bizonyos, hogy a regény előbbutóbb mégis kiadóra talál. (A Befejezetlen mondatról van szó.) 554