Gellért Oszkár: Egy író élete II. kötet. A Nyugat szerkesztőségében 1926-1941 (Budapest, 1962)
1940
JÚLIUS Asszonyok költőkre emlékeznek a címe Schöpflin cikkének a júliusi szám élén. Az egyik asszony Dénes Zsófia. Könyvében (Élet helyett órák. Egy fejezet Ady Endre életéből) érezhető a tárgyilagos igazmondás szándéka, s amit elmond, azt bőven dokumentálja is Ady leveleivel. De Dénes Zsófia többet akar, mint a megtörtént dolgok hű elmondását, írói hatásra törekszik és amit Csinszkáról s Lédáról mond, az csaknem pletykaanyagnak tűnik fel, amivel talán kár is volt ilyen hosszasan foglalkozni, ha utána elolvassuk József Jolán könyvét, öccsének, József Attilának életrajzát. Ebben is költőről van szó — folytatja Schöpflin— a mai kor egyik legnagyobb magyar költői tehetségéről, de milyen más dolgairól! Nincs itt szerelmi játék, de sors van, emberi sors, a legmélyebben megrendítő, amiről valaha is tudomást szerezhettünk. És nincs szó irodalmi beállításokról, hangulati hatásokról, írói szépelgésekről sem. József Jolán nem akar mint író bemutatkozni. Amit megír, az „a magyar irodalomnak bizonyára legsötétebb személyi végzete”. És: „mindnyájunknak oka van egy kis lelkifurdalást érezni”. Ha ezt írja, akkor nyilván nemcsak Babitsra mint a Baumgartenalapítvány kurátorára gondol, hanem önmagára is, aki az alapítvány tanácsadó testületének tagjaként elmulasztotta, hogy kiálljon József Attila díjazásáért, sőt amikor Hevesi András és József Attila között kellett választania, ő szavazatával Hevesi javára döntött — mint azt velem Basch Lóránt közölte. Radnóti Miklós verseiről — miután a költő egy kötetrevalót válogatott ki tízévi terméséből— Bálint György ír. Első verseiről is ő írt már a Nyugatban. Most elégtétellel állapítja meg, hogy abban az időben sokan írtak kellemesebb és korszerűbb verseket, de ő az első pillanattól kezdve gyanította, hogy Radnóti túl fogja élni és túl fogja fejlődni legtöbb ifjú kortársát. Azóta hét kötete jelent meg, a másodikat és harmadikat nem helyeselte mindenben. Az ifjú Radnóti még lázasan kísérletezett, bonyolult volt a nyelve: furcsa népies-archaizáló expreszszionizmus, de erő, kultúra, önkínzó lelkiismeretesség, tisztaság volt már akkor is verseiben. Túljutva a nyelvi Sturm und Drangon, kristályosan harmonikus, nemesen higgadt, latinosan mértéktartó lett. Alaphangja a csendes, emelkedett, férfias pátosz, még idillikus természetleírásai is súlyosak. Mert kora- 608