Gerskovics, Alekszandr: Az én Petőfim. Cikkek és tanulmányok (Budapest, 1979)
II. Élő klasszikusok
re olyan egyértelmű beszédet tartott a kongresszuson, amely szemléletét és álláspontját tekintve igen közel volt József Attila magatartásához. Bárhogyan volt is, tény, hogy a magyar költő nehezen tudott megbékélni azzal a gondolattal, hogy nem láthatja a Szovjetuniót. A halála után fennmaradt kéziratok között megtalálták a Miért nem én? című - nem a sajtónak szánt - cikkének kéziratát, amelyben megvallotta feltevéseit azzal kapcsolatban, hogy miért nem őt, hanem másokat hívtak meg Moszkvába. Sajnos ez a kézirat elveszett és csak Szántó Judit és Sándor Pál emlékezései alapján következtethetünk a tartalmára. Sándor Pál emlékezései tanúsítják, hogy a költő „nem csak személyes dolgait tárta fel benne. Hanem elméleti síkra is ráterelte a kérdést... ”35 A magyar írók 1934-es szovjetunióbeli utazásának történetére valamelyes fényt vet Illyés Gyula. 1976-ban egy E. Fehér Pálnak adott interjúban36 elmondja, hogy a szovjet írókongresszusra szóló meghívást valóban Gladkov írta alá, de Illyés az utolsó napig sem hitte, hogy sikerül elutaznia. Csak Zilahy Lajosnak, a polgári-liberális Magyarország kormánykörökben is tekintélyes szerkesztőjének közbenjárására sikerült megkapnia - Illyésnek és Nagy Lajosnak - a kiutazási engedélyt. József Attila, még ha megkapta volna is a meghívást, „megbízhatatlansága” miatt aligha számíthatott volna útlevélre „a bolsevikok országába” - ez azonban más kérdés. A költő életének utolsó három éve különösen nehéz volt. Európában már terebélyesedett a nácizmus, Magyarországon Gömbös Gyula volt a miniszterelnök, aki meghirdette a „nemzeti megújulás” demagóg, soviniszta programját. A magyar értelmiség soraiban erős ingadozás mutatkozott, a népi írók („falukutatók”) egy része (Darvas József, Erdei Ferenc, Ortutay Gyula) közeledett a proletárharchoz, más részük a „harmadik”, a „marxisták és fasiszták nélküli” „minőség-szocializmus”-hoz vezető utat kereste.37 136