Gerskovics, Alekszandr: Az én Petőfim. Cikkek és tanulmányok (Budapest, 1979)
II. Élő klasszikusok
Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám, se bölcsőm, se szemfedőm, se csókom, se szeretőm. Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset, Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom. József Attila korai verseiben azon a keserűségen, amit a Tanácsköztársaság bukása miatt érez, olykor átcsillan az orosz proletárok győzelme feletti öröme. Oroszország felől „piroslik messziről” (Távoli ének 1923). Egy másik versében (A világ megokolt utálata, 1923) a Duna és a Volga jelképével fűzi egybe a magyarokat és az oroszokat, akik „Don Quijottként” harcolnak az „okos Pansákkal”. Ugyanezekből az évekből származik a Szélkiáltó madár című vers (1925), amelyben a költő kimondja: „El is megyek innen a tengeren túlra, / a tengeren túlra: társaim szivibe, / ott pedig elmegyek szélvész közepibe / .. .fennen dalol már a szélkiáltó madár.” Ez a vers Október viharának madarát, Gorkij Burevesztnyikjét idézi elénk. A költő alig indult el pályáján, Lázadó Krisztus című verséért a hatóságok máris perbe fogták. A vers hőse ilyen eretnek szavakkal fordul az Istenhez: S munkámban, Uram, érek annyit, mint te nagy passziódban... Méltóságteljesen és igaza tudatában jelent meg az akkor 19 éves József Attila a bíróság előtt. Barátja és később életrajzírója, Németh Andor így beszéli el ezt az epizódot: „A vers felolvasása után az ügyész megkezdi a vádlott kihallgatását. 118