Gerskovics, Alekszandr: Az én Petőfim. Cikkek és tanulmányok (Budapest, 1979)
II. Élő klasszikusok
sével (1926), amelyben a költő a RAPP híveit felszólította, hogy hagyjanak fel a címkék osztogatásával és irigykedés nélkül rakják együtt a kommün építkezésén a szavak tégláit. József Attila a maga üzenetét a szovjet emberek munkahőstetteit dicsérő lelkes himnusszal fejezi be: „Hát ők, - ők, akik a proletárdiktatúra tizennegyedik esztendejében, Moszkvában, a Szovjetunióban, ahol minden marxista proletár rohamcsapatban dolgozik a bányákban, a gyárakban, a hutákban, az erőművekben, a földeken, a vizeken, a levegőben, az irodákban, az őserdőkben a laboratóriumokban, a konyhákban az épületeken, a malmokban, a klubokban, a kultúrán, ahol halászok, vadászok, parasztok, szövők, szabók, cipészek, pékek, lakatosok, esztergályosok, vasasok, fások, kőmívesek, mérnökök, napszámosok, igazgatók, nők, férfiak, felnőttek, ifjak, oroszok, mongolok, ukránok, örmények, üzbégek, vogulok, osztjákok, grúzok, csuvasok, zűrjének, votjákok, georgiaiak, tatárok, tunguzok, kínaiak, lappok, európaiak, ázsiaiak, amerikaiak, - mind-mind a szocializmus építésén versengenek, - ők, azon a címen, hogy „magyarországiak”, hogy „marxisták”, hogy „proletárok”, hogy „írók”, ilyen platformtervezettel lépnek a proletáriátus elé, bizonyára Marx műveinek szorgalmas tanulmányozása és a munkásfőiskolák buzgó látogatása után.”26 A „tervezet” téves és kategorikus megállapításaiban és a költő megrágalmazásában József Attilát nem annyira személyes megtámadtatása bántotta, mint a szektásság, amelyet ő összeegyeztethetetlennek tartott a szocializmus magasrendű etikai igazságával és annak eszményével, a Szovjetunióval. Az etikai mozzanatot József Attila nemcsak a maga, hanem mindenekelőtt a magyar munkásmozgalom szempontjából tartotta fontosnak. Ezért a kérdésre még egyszer visszatér Fábry Zoltánhoz intézett 1931. szeptember 3-i levelében, amelyben egyebek között kijelenti: „A támadást illetőleg meg kell jegyeznem, hogy a Lebukott és az itt küldött Vigadó dal )* 131