Ghirshman, R.: Az ókori Irán. Médek, perzsák, párthusok (Budapest, 1985)
Irán kivételes földrajzi helyzete révén évezredeken át összekötő kapocs volt Nyugat és Kelet között, s az őskortól kezdve különböző népek civilizációinak elemeit vette át, formálta a saját képére, és adta tovább. Roman Ghirshman, az ősi Irán felfedezésén a legtöbbet fáradozó tudósok egyike, e terület történetét tárja elénk a barlangi ember kőkori leleteitől kezdve egészen a középkor kezdetén bekövetkező iszlám hódításig. Először indoeurópai népek, médek és perzsák több, egymást követő hulláma érkezett az Iráni-felföldre, majd létrejött az óperzsa birodalom. A híres akhaimenida dinasztia (Kürosz, Dareiosz, Xerxész) törekvései és hódításai, a történelemben először, világuralmi igényekkel fellépő civilizációk összeütközéséhez vezettek. E harcok kimenetele döntő hatással volt az emberiség további sorsára. Több mint három évszázadon át folyt a harc a görögök ellen, Kelet harca Nyugat ellen, a mediterrán partvidék birtoklásáért. Az Akhaimenidák uralmának Nagy Sándor vetett véget, amikor seregeivel elindult Perzsia, majd India meghódítására, és létrehozta világbirodalmát, amely azonban nem sokkal halála után széthullott, s a szeleukida dinasztia vette át az uralmat a régi perzsa királyság fölött. A Szeleukidák hatalmát a párthusok uralma váltotta fel Iránban. Az ókori iráni civilizáció utolsó virágkora a szászánida birodalomban bontakozott ki, melynek kemény harcokat kellett vívnia Róma ellen. Az újperzsa birodalmat végül az arab hódítók döntötték meg az i. sz. 7. szazadban.