Gilbert, Katherine Everett - Kuhn Helmut: Az esztétika története (Budapest, 1966)
Előszó: Esztétika és esztétikatörténet - I. fejezet: Az esztétika kezdetei
hogy milyen irányból közeledik a marxista esztétika klasszikusainak művészetbölcseletéhez. Akarva-akaratlanul bemutatja, milyen mértékben ragadta meg a kínálkozó alkalmat, él-e lehetőségével vagy azt csupán részben ismeri fel, illetve elszalasztja? Ez méri meg vállalkozásának történelmi jelentőségét. Az az elmélet, amely megtorpan az elérhető maximum előtt, valamennyi viszonylatban utat téveszt. Esztétikatörténeti szempontból meghatározó jelentőségű, ha például a kritikus Gorkij és József Attila helyett Kafka felől közelít a művészethez. A kritika iránya megszabja a kortárs polgári esztétikához fűződő viszonyt is. Elfogadhatóvá teheti az egzisztencialista esztétika alapállását: a camus-i „lázadó ember" attitűdjének romantikus antikapitalista indokolását. S ahol az elméleti állásfoglalás egybeesik azoknak az álláspontjával, akik a munkásság helyett a kispolgárság érdekeit védelmezik, ott a marxizmushoz fűződő viszony is radikálisan megváltozik. Ha a teoretikus realizmust „érez bele" annak az alkotónak a magatartásába, aki bár lázadozik, mégis megmarad az elidegenülés állapotában, „visszaveszi" a marxizmustól a művészi átfogás, a valódi ellentmondásokat hitelesen visszatükröző realizmus elméletét. Marxizmus helyett így szocialisztikus teóriát kapunk, amelyről az esztétikatörténeti elemzés kimutathatja, mennyire szervesen kapcsolódik a „baloldalisághoz" a munkásmozgalom történetében. Folytatódik itt az a vonulat, amely az érzelgős „igazi szocializmustól" és a „schillerkedő" lassalleánusságtól vezetett a machista „istenépítésen" és a bogdanovi „proletkultista" törekvésen át a „forradalmi romantikus" lakkozásig, hogy napjainkban beletorkolljon az egzisztencializmusba. Feloldódik az abszurd dologi hatalom ellen magányosan lázongó, az uralom rejtett társadalmi lényegét elkendőző, azt öncélú, anarchisztikus támadásával is megőrizni segitő egzisztencialista újromantikában. A munkásmozgalomban van bázisa ennek a változékonyságában is folytonos törekvésnek. A kispolgári környezet, amely tartós hatást gyakorol az öntudatára nem ébredt munkásságra, újra s újra kitermeli nem csupán a megalkuvó, hanem az előresiető irányzatokat is. Egyszer az anarchisztikusán lázongó avantgardizmust, másszor a kétségbeeső, meghasonlott, világfájdalmas romantikát. Tegnap konfliktusmentesnek ábrázolta a valóságot, ma a „valóság elvesztéséről" sző mítoszt. De akár így, akár úgy foglal állást, baloldali igénnyel teszi. A másik osztály érdekeit egyenesen kifejező elméletet - az alapteóriát - a „baloldali" mozgalmi csoport időszerű jelszavain átszűrtén, közvetetten fogalmazza meg. így lép fel a marxizmus nevében a kispolgári lényegű szocialisztikus baloldaliság. Mihelyt tisztázódik ennek a teóriának a marxizmushoz, valamint a kortársi környezethez fűződő viszonya, elhelyezhető az egyetemes esztétikatörténeti sorba. A „romantika lényegéről" kiderül, hogy a francia forradalomra katolikus-középkori szellemben visszaható, visszahúzó német romantika elveit újítja lel. Családfája a művészet mágikus magyarázatára, a platóni ihletettségfelfogásra, a plotinoszi megszállottságra, az egyházatyák „átragyogás"-teóriájára, a középkori misztikusok és aszkéták lázálmaira vezethető vissza. Ez a teória támaszkodik a reneszánszra visszaható barokk szertelenség-kultuszra. IV