Gombrich, Ernst Hans: Művészet és illúzió. A képi ábrázolás pszichológiája (Budapest, 1972)

„Miért kell a művésznek kísérle­teznie, miért nem festheti le egy­szerűen azt, amit lát? Azt hiszem, azért, mert a művészet tanácstalan lett, mióta a művészek rájöttek: az egyszerű követelmény, fessék le, amit látnak, önellentmondás. Ez persze úgy hangzik, mint egyike azoknak a paradoxonoknak, ame­lyekkel a modern művészek és kri­tikusok a szenvedő nézőközönsé­get gyötrik. Akik azonban figyel­mesen elolvassák ezt a könyvet ele­jétől fogva, talán megértik majd. A parányi tárgy a szemünk előtt és a hatalmas hegy a horizont pe­remén vagy a lebegő papírdarab, vagy egy madár ábrázolható ugyanazokkal a formákkal a vász­non; és mert az egyik dolgot a másiknak nézhetjük, ezért téveszt­heti meg a szemet az illuzionista festészet. Csakhogy az előttem levő vásznon a foltot olyannak látni, mint a távoli hegyet, tulajdonkép­pen annyi, mint átváltoztatni a tárgyat jelentése szerint. Ezek az átváltoztatások magyarázzák meg azt, hogy a világ sohasem lehet olyan, mint egy festmény, a fest­mény viszont olyan lehet, mint a világ.” GONDOLAT

Next